Félrelépések tárháza

Elméletileg eltüntettem a teljes off áradatot, ha mégis látjátok, szóljatok! 
(Nincs benne rutinom....)

Kérek mindenkit, maradjunk a témánál! Köszönöm 

Nem baj, ha nem tetszik, de  akkor is van véleményem. ;)

Direkt nem célzom senkinek, nehogy már magára vegye!

Szóval a levél megosztása ebben az esetben jogos. Bemutatja, hogy milyen a levélíró valójában. 
Nem a levél megosztása a bűn, hanem hogy egy nick mőgé bújó egyén ilyen alpári stilusban fejezi ki itt a véleményét. Ez már több, mint személyeskedés!

Válasz a(z) 40. üzenetre:

Én megértelek, nem is ezt vitattam, hanem a magánlevél kirakását. Énszerintem a magánlevél, fotók, nevek és ilyenek szent és sérthetetlen.
Ráadásul ez a levél még csak nem is volt bizonyíték semmire, mert pont nem támasztotta alá, hogy számodra elfogadhatatlan hangnemben beszél veled.

Válasz a(z) 33. üzenetre:
Az ilyen szintű még nem, max ízléstelen a szóhasználat. Semmivel sem rosszabb,  mint magánlevelet publikálni... Még ha régi is. Sorry...

Ennek ellenére egyiket sem fogom törölni, meghagyom nektek...

Maradhatnánk a témánál? Köszönöm.

Válasz a(z) 37. üzenetre:

Az egy másik etika, ehhez semmi köze.
A dátum meg nem mindegy?
No mindegy, te dolgod.

Válasz a(z) 35. üzenetre:

A trágárság ízléstelenség.
Ez viszont aggasztó... :-/

Egyébként ebbe a levelében nem is írt semmit rosszat, sőt bókolt. Illetve leírta, hogy mit gondol, milyen tapasztalatai vannak a fórum témájával kapcsolatban.
Már ha én tudok szöveget értelmezni.

Válasz a(z) 31. üzenetre:


Öööö.... *NEM* állást foglalva (!!!) jegyzem meg, de ez szerinted etikus, hogy a másik tudta és beleegyezése nélkül kiteszed publikus helyre a magánlevelét? :-O

Válasz a(z) 31. üzenetre:
Hmmm

Válasz a(z) 27. üzenetre:
Miért? Te felajánlanád ilyen helyzetben, hogy keressen mást? Aki konzervatív, ezt nem teszi meg...
Nagyon kevesen mondanák azt ilyen szituban, hogy persze drágám, keress nyugodtan egy szexpartnert magadnak! 

Válasz a(z) 27. üzenetre:
Nekem például kell az egyéni szabadság egy házasságon belül is, de ugyanúgy meghagyom a páromnak is. Talán ezért van békesség és szeretet köztünk. Van olyan, amit nekem is nehéz elfogadni, de megteszem, mert tudom, hogy ő azt szeretné. Ez nem csak a mással való szexelés lehet, hanem elég sok minden. 
Nálunk nem volt kategorikus elutasítás, próbáltuk megoldani a szex problémát, de nem ment. Az ok ezen esetben irreleváns. Hadd legyek olyan önző, hogyha együtt nem megy, megoldom magam, figyelve arra, hogy őt ne bántsam/alázzam meg. Persze ezt lehet csalásnak nevezni, kinek milyen a habitusa, véleménye ez ügyben, de ha én ettől teljesebb életet tudok élni, meg fogom tenni. Szexért, szeretkezésért, kinek hogy tetszik, egy férfinek sem fogok könyörögni, még ha az a férjem is.

Egyben próbálok reagálni többek gondolatmenetére :)
Nyilván ez nem olyan egyszerű, hogy csak rávágja az ember, hogy nem zavarna, ha a másik félremenne. Ennek millió előzménye lehet, mint annak is, aki azt írja, hogy ilyen kapcsolatba sose menne bele. 
Persze én csak magamról tudok beszélni, a többiek helyzetében nem voltam. Nálam nem egyik pillanatról a másikra pattant ki az ötlet, hogy na, akkor én most jól megcsalom az uramat, mert nem bírok magammal, vagy mert látok valakit, akire épp rácuppannék :)
Évek óta megy a huza-vona, a beszélgetések, ígéretek tömkelege, a tettek is, de olyanra nem kényszeríthetem, amit nem akar. Ha nincs igénye a szexre, nem fogom erőltetni. Elválni nem akarok tőle emiatt, de vannak szükségleteim, amit nem egyszer mondtam is neki. Ez nem a korral jött nála, mert sose volt egy szexgép, csak folyamatosan hosszabbodott az együttlétek között eltelt idő.
Van olyan, amit pedig én nem teszek meg a kedvéért, pedig tudom, hogy szeretné,de én annyira nem, hogy nem tudom megerőszakolni magam még a férjem miatt, de senki miatt sem. Sajnálom ha ettől rosszul érzi magát, de talán erre mondják, hogy ami nem megy, nem kell erőltetni. 
Nem szeretném mentegetni se magam, de csak egy életem van, úgy élem, ahogy nekem jó és csak ebben az egy témában nem tud igazi partnerem lenni. Nem fogom töredelmesen bevallani neki, hogy kivel mit csinálok, mert tudom, hogy rosszul esne neki, ugyanakkor szinte biztos vagyok benne, hogy nem hagyna el, ha megtudná, mert annyit beszéltünk már az egész témáról.

Van ennek még egy oldala.

Állítólag minden tökéletes, hiszen azért nem kell eldobni azt a sok évet mert minden szuper, a felek szeretik egymást.

Akkor nézzük meg a másik oldalt.
A pár *megbeszéli*, vagyis (ez esetben) a férfi tud róla, hogy ő nem képes teljesíteni egy olyan igényt, ami a másik fél számára a mindennapi komfortérzetét, a boldogságát, az alapvető igényeit nagyon negatívan befolyásolja, kvázi a párja szenved.

Kérdem én, mennyire szereti a párját az, aki azt mondja, kategórikusan elutasít minden megoldást, vagyis "drágám, szenvedj csak". 
Vajon ezt annak tudatában teszi hogy ezzel az állásfoglalással hallgatólagosan a másikat egy választás elé állította: vagy szenvedsz, vagy becsapsz, vagy kilépsz?! Vagyis neked mindenképpen rossz lesz!

Ilyen az amikor minden rendben van, őszinte szeretet és béke van a kapcsolatban?! 

Válasz a(z) 19. üzenetre:
Vagy fogalmazzunk úgy hogy kinél mi számít megcsalásnak.
Szerintem ez egyénenként változik.
Nálam például a hazugság számít megcsalásnak.

Válasz a(z) 21. üzenetre:
Még a btk-ban sem ugyanaz a büntetés egy hirtelen felindulásból elkövetett dologért mint egy előre eltervezettért...
Az előre tervezettnél ugyanis van idő mérlegelni.

Sokmindenen túlvagyok már. És hangsúlyozom, hogy amit írok csupán az én véleményem! Nem várom el, hogy ezt egyetemleges igazságnak fogadja el bárki is. :) 

14 év házasság, melyről kiderült, hogy közel a fele hazugság volt. Bár állítólag nagyon szeretett, mégsem bírt magával. A vadászösztön erősebb volt... És egy nap szembesülni azzal, hogy aki azt ígérte, mindig kitart mellettem hűségesen, akivel gyerekeket vállaltunk, folyamatosan megcsal..., hát egy kemény gyomros ütés. Akkor összeomlik az élet, elveszíted a hitedet, a bizalmadat. Mert onnantól már nem tudsz bízni és hinni többet. Állandóan gyanakszol, figyelsz mint egy vadászkutya. És ebbe lassan tönkremész. Na és persze akkor valóban elkezdesz sárkányosodni, akkor is ha addig nem voltál az! :)  Nehéz önmagadnak elfogadni, hogy vége, nincs tovább. És nehéz odaállni a gyerekek elé, hogy megmondd nekik: nem megy tovább. Megpróbáltam mindent, hogy helyrehozzuk. Éveket áldoztam rá! Megbocsátottam, esélyt adtam nem is tudom mennyit. Látszólag ő is partner volt benne. De csak látszólag. Újra és újra ugyanott kötöttünk ki. Nyitott gondolkodású nő vagyok, így egy időben megpróbáltuk a nyitott kapcsolatot is, hátha úgy menni fog. De egy idő után rájöttem, nem megy, ha igazán szeretem a másikat, akkor nem tudom elnézni, hogy mással van. Belefáradtam ebbe a hiábavaló küzdelembe. 

Hogy mi marad? Elválni és újrakezdeni mindent. Igen, felrúgni azt amit együtt építettünk. Mert hazugságban élni nem lehet. Abba mindenki tönkre megy. De leginkább a gyerekek. Rájöttem, álszentség azt hazudni magunknak, hogy a gyerekek miatt maradunk együtt. Nem, a ő érdekük két nyugodt, kiegyensúlyozott szülő. Ha csak külön megy, akkor külön. Mert a gyerekek nem hülyék, csak kicsik. Pontosan látják, érzik, mi zajlik a két szülő között. Bármennyire is titkoljuk, ők tudják! És vajon van-e fájdalmasabb dolog, mint nap mint nap azzal szembesülni, hogy az a két ember, akit a legjobban szeretnek, már nem szeretik egymást, hogy veszekednek, hogy nincs harmónia, béke? A válásom után bebizonyosodott, hogy a gyerekeim is érezték a bajt, akkor is ha mi nagyon diszkrétek voltunk, és próbáltuk nem mutatni a gondokat. Sokkal kiegyensúlyozottabbak lettek a válás után fél évvel.  

Hogy lehet-e diszkréten csinálni? Nem, egy idő után aki odafigyel a párjára, észreveszi, hogy valami nem kerek. És előbb-utóbb borul a bili. Aki nem veszi észre, az vagy nem törődik a párjával, vagy inkább becsukja a szemét. Ilyen is van. Ez megint egy döntés, amibe nincs beleszólása senkinek sem! Aki így dönt, az biztosan tudja, miért dönt így! 

Hogy működik-e a nyitott kapcsolat? Biztosan van akinek igen! Nekem rá kellett jönnöm, hogy nem. Nem firtatom az okokat, ki miért megy bele ilyenbe, hiszen az ő élete, az ő döntése és nyilván okkal teszi. Ha nekik kettőjüknek jó, tegyék, csak rájuk tartozik. És őszintén kívánom, hogy ez maradjon is sokáig így számukra! :)

Sokat tanultam az elmúlt évekből. Nem ítélkezem, hiszen nincs jogom hozzá. Mindenki a saját életéért, sorsáért felelős. Mindenkinek önmagának kell tükörbe nézni, és a párja szemébe is. Mindenki csak önmagának tartozik elszámolással, illetve annak az embernek, akinek anno megfogadta amit megfogadott. Én csak azt tudom, hogy amiken átmentem, azok egy életre megtanították nekem, hogy számomra csak az egyenes út a jó. Minden másba tönkremegyek. Ezért nálam a képlet egyszerű: nem tűröm a félrelépést, már egyetlen alkalmat sem. Nálam nincs kifogás, hogy de... Nem, megtanultam aki egyszer megteszi, megteszi újra. 

És nem megyek bele olyan kapcsolatba, ahol van egy harmadik szereplő is. Egyrészt mert nagyon együtt érzek a harmadikkal. Pontosan tudom milyen átélni amikor kiderül a megcsalás, és összeomlik egy élet. Másrészt önmagam miatt, mert nem leszek én a harmadik, és mert nem csak egy töredék embert akarok, hanem egy egészet, akinek én vagyok az egyetlen. Nem fogok bújkálni és hazudozni. Aki nem tud vagy akar felvállalni a világ előtt, az ne akarjon engem az ágyban sem. Harmadrészt pedig még ha ebből tartósabb kapcsolat is alakulna, akkor sem tudnék bízni benne soha, hiszen aki egyszer miattam hazudott másnak, az egy nap nekem fog hazudni más miatt. 

Mindez persze az én véleményem! Nem tudom, mi a jó megoldás. Nem élek mindenki bőrében. Nyilván minden embernek másként jó. Elfogadom, ha valaki úgy dönt, hogy számára a félrelépés, a megcsalás a járható út, bár helyesnek nem tartom. De ahogy mondtam, az ő élete, a ő döntése. Csak annyit szoktam mondani: Menj haza, nézz a párod szemébe és kérdezd meg magadtól, hogy bele tudsz-e hazudni nap mint nap azokba a szemekbe? Azokba, amelyeknek egykor megígértél valamit? Aki bízik és hisz benned? Azokba, amelyekkel akár együtt vállaltok gyerekeket? És a gyerekeid szemébe bele tudsz nézni, ha kiderül minden és ezért nekik borul az életük? 

Hogy kemény vagyok? Igen az! Mások miatt váltam ilyenné, akik annyiszor bántottak, akik annyiszor forgatták meg bennem a kést, hogy nem maradt más választásom. Megtanultam, hogy jobb ha egyszer fáj, de aztán jön a gyógyulás, mintha nap mint nap újra feltépik azt a sebet és így soha nem gyógyul be. Nincs kegyes hazugság ilyen dolgokban, inkább a keserű igazság, mint újra és újra hazugságot hallani. 

Nem várom, hogy bárki egyetértsen velem, ez soha nem volt célom. :) Én így élek, nekem így jó. Más meg másként, és neki úgy a jó. 

Válasz a(z) 20. üzenetre:

Tudod, én hiszem azt, hogy létezik ok-okozati összefüggés, ergo mindennek oka van.

Minden történet más, minden ember más.

Az ember alapvetően poligám. És egykoron így is élt. Csak jött a kereszténység, és mindenkire rákényszerítették a saját nézeteiket.  A monogámiának akkoriban azért volt jelentősége, hogy a vérvonal tiszta maradjon. Ezért volt fontos a szüzesség is a házasságkötéskor.. Ugyanis hittek abban, hogy a korábbi férfiak genetikai állománya (persze akkor még nem így hívták) belekeveredik a nő későbbi utódaiba.

Tehát a monogámia nem más, mint a genetikánkkal ellentétes, belénk nevelt, belénk rögzült viselkedésforma. És miért csak ez az elfogadott? Mert párszáz éve a vallási vezetők ezt látták jónak? Vagy mert ez a társadalmi elvárás?

És itt jön az örök kérdés: miért is másoknak kell megfelelnünk?
Odáig rendben, hogy a társunk háta mögött nem szép dolog. De ahogy már sokszor leírtam, nem minden fekete, vagy fehér.... Van, amikor nem igazán van más megoldás..
Miért jobb az, ha havonta elcsábulok egy vadidegentől, mint a tudatos ismerkedés? Az ok mindegyiknél ugyanaz, és a végeredmény is. Csak azért, mert ez utóbbi előre eltervezett?

Válasz a(z) 19. üzenetre:

Más az, ha "előfordul" és más a rendszeres szerető tartás. Eléggé más.  

Válasz a(z) 16. üzenetre:
Sajnos nem. Mert akkor tudnék tenni érte. Mint írtam, amikor kíván, ugyanúgy kíván. Csak közeledve a klimaxhoz, nála ezt váltották ki a hormonváltozások, hogy kevesebbszer fordul elő. :(
Ezt már megbeszéltük. Mivel rákérdeztem, mert én is arra gondoltam először, hogy velem van a baj.
Ráadásul ezek a korral járó változások nálam pont az ellenkező hatást váltották ki. Hülye helyzet.

Ha már nem lennének érzelmek. Ha nem működne minden más tökéletesen, akkor egyszerű lenne a képlet, kilépni. De most csak azért, mert hamarabb elszáll felette ilyen téren az idő, dobjam ki?
"Bocs szívem, de te már kevés vagy nekem, másra lenne szükségem."
Gondolod, ez nem lenne neki megalázó? Soha többet nem érezné magát férfinak! Ezt egyetlen nő sem teheti meg egy férfival sem!
Amiről nem tud, az meg ugyebár nem fáj...

Én szingliként belementem, és soha olyan szerelmes nem voltam, és soha olyan szerelmet nem kaptam még. Azt hiszem újra belemennék.

Válasz a(z) 10. üzenetre:

Namost erre a kérdésedre mindenki gyorsan rávágta, hogy ó, hát mi sem természetesebb, persze, hogy nem zavarná. 
De azért ez nem annyira biztos szerintem. Más dolog elméletben vélekedni dolgokról (főleg ilyenekről) és más dolog szembesülni vele, megélni az élményt. 

Aztán, halkan és félve teszem hozzá, kérdezem inkább, hogy az eltérő libidó, amely nem mindig volt így, ahogy írják kivétel nélkül az érintettek, nem jelez véletlenül valamilyen fajta problémát a kapcsolatban, ha egészségügyi vonatkozásai (a már kivesézett szervi impotencia pl. - pl. a középkorúakkal mindenáron szedetett koleszterincdökkentő sztatinok ismert mellékhatása, stb.) nincsenek? Aztán olyasmi is szóba jöhet, hogy a húsz évvel előttihez képest nem kívánja már a másik fél a házastársát, például azért, mert fizikailag nem olyan vonzó már, amelynek egy részéről igenis tehet...
Kérdések, kérdések... 

Válasz a(z) 13. üzenetre:
Igen, pontosan ezt az oldalát tartom a legnehezebbnek. A becsapás, a bizalomvesztés. Adott esetben ez nagyobb pofon lehet, mint maga a szex mással. :(

11 éve vagyunk együtt.nekem nagyon kell a MÁS!Neki nem!Hallani sem akar a nyitott kapcsolatról,úgyhogy titokban csinálom!Nem korrekten tudom,de elvállni nem akarok tőle semmiképp!Ha neki kellek vagyok vele szívesen,de mellette a szeretőmmel élem a kis titkos életemet!Sokan vagytok így nemigaz?

Válasz a(z) 10. üzenetre: Én voltam hasonló helyzetben, csak ott a megcsalt feleség szerepét osztották rám. A legfőbb problémám ezzel az volt, hogy nem volt választási lehetőségem, hanem kész tények bizonyították, hogy az exférjem más utakra tévedt. Ezzel még nem is lett volna nagy bajom, ha nem hazudik bele a képembe. Na, ezt már kevésbé tudtam tolerálni. És ekkor vetettem véget a házasságnak. Volt együtt töltött 24 év, volt gyerek, volt közös vagyon, de ezek sem tudtak visszatartani attól, hogy kilépjek belőle. 
A legnagyobb hiba az volt, hogy megpróbált hülyébbnek nézni, mint amilyen alaphangon vagyok. :D

Válasz a(z) 10. üzenetre:
Nem zavarna.. Tudnám, hogy csak a testiségről szól. 
Számomra a hűség nem azt jelenti, hogy nem szexelünk mással. Hanem azt, hogy kitartunk egymás mellett.
Nézd, nem volt könnyű ezzel szembesülnöm. Mert ezt leszámítva tökéletes a házasságom. És nem, nem mindig voltak eltérőek az igényeink... Anno hatalmasakat szeretkeztünk, és a gyakorisággal sem volt probléma.

Nagyon sokat gondolkodtam ezen, elhiheted. És megpróbáltam a hiányt áthidalni önmagam. De nem ugyanaz...

Emiatt nem fogok felrúgni több, együtt töltött évtizedet. Ő sose menne bele egy nyitott házasságba, ennyire ismerem.. Akkor most mit is kellene tennem az erkölcs szerint? Tűrnöm a hiányt? Vagy kirúgni minden más ellenére, mert az évek során csökkent a szexuális étvágya?
Már mindent kipróbáltunk. Ugyanúgy kíván, azzal nincs gond, a potencia is OK. Nincs rá megoldás, az idő kerekét visszaforgatni nem lehet... Ez nem olyan, hogy bekap egy kék tablettát, és máris visszatér a 10-20 évvel ezelőtti szexuális étvágya.

Mint írtam, ugyanazok voltak az elveim, mint a tied... Csak sokszor az élet felülírja a szabályokat. De aki ezt még nem élte át, az el se tudja képzelni, hogy létezhet olyan helyzet, amiben totálisan ellentétesen viselkedik, mint ahogy addig gondolta.

Válasz a(z) 10. üzenetre:
Írtam is, hogy a nyitott kapcsolatról is beszéltünk, ergo engem se zavart volna, ha ő valakivel jókat tud szexelni, aki nem én vagyok. De ha egyszer nem akar! Attól még tudom, hogy mindig hozzám jönne haza, és én mindig hozzá. 
Nekem is furcsa volt megélni azt, hogy egy férfinek kisebb a libidója, mint nekem, de hát van ilyen.

Válasz a(z) 9. üzenetre:
És hogyan élnéd meg, milyen érzéssel fogadnád, ha megtudnád, hogy van valakije? Aki mondjuk sokkal szebb / fiatalabb / csinosabb / szexibb nálad?
Félre ne érts, nem bántásból kérdezem, hanem komolyan.
A kérdés mindenkinek szól aki hasonló szituban van.

Jó kérdés! :) Tűrni kell-e a hiányt?
Én tűrtem, pontosan a csalás miatt, évekig. Meg is mondtam a férjemnek, hogy nekem kevés a szex, próbált rajta változtatni egy ideig, de ha ő nem kívánja annyira, mint én, akkor mit tudok csinálni...? Váljak el? De hisz semmi baj köztünk, szinte sosem veszekszünk, szeretjük egymást, felépítettük a közös életünket, ragaszkodik hozzám. 
Nyitott kapcsolat? Erről is beszéltünk. Ő nem akarja, hisz senki mással nem akar szexelni. Pont annyit kíván, amennyiszer velem van....illetve nincs. Azt se szeretné, ha én mással csinálnám, de sajnos vagy sem, bennem a vágy sokkal nagyobb, mint benne.
Akkor mi lenne a megoldás? Gondolkoztam rajta sokat mire eljutottam odáig, hogy mást keresek erre a feladatra. 

Válasz a(z) 4. üzenetre:
Ha akarja, ha igénye van rá, megteheti. Részemről ez természetesen kölcsönös.
Vannak dolgok, amiket nem lehet a másiknak úgy tálalni, hogy ne érezze megbántva magát...

Válasz a(z) 4. üzenetre:
Teljesen egyetértek. Ennek ellenére... :D 

A napokban láttam egy filmet.Az a címe:Teljesen idegenek.Érdemes megnézni.Nagyon mélyen a témába vág.

Válasz a(z) 4. üzenetre:

Na az ilyen hibátlan beírásaid miatt nem írtalak le még teljesen. 
Szóval, <bólintás> gif, bár nekem ez magától értetődő. 

Nekem az egész félrelépésdiben a sumákolás a gyenge pont, *a másik becsapása*. Ez az, amit méltatlannak tartok, és nem azt hogy valaki szexeljen egy másik emberrel.

A nyitott kapcsolatokban élők, ahol mindkét fél szabadon kalandozik, vagy a swingeresek akik együtt kalandoznak, nem verik át egymást, így én nem is tartom megcsalásnak amit csinálnak. 

A megcsalásban benne van a "csalás" szó. Ami ugyebár a másik átverését, a szabályok *egyoldalú* kijátszását jelenti. Az egyoldalúságot pedig igazságtalannak tartom.

Nincs az a lakáshitel, gyerek, közös vagyon, ami felülírhatja a kölcsönösséget. Amit én teszek, azt biztosítanom kell a társamnak is. Vagy él vele, vagy nem, az az ő dolga. De a *szabad választástól megfosztani valakit* azzal hogy félrevezeti az ember...az nem fair. Nekem ez a bajom az egésszel.

Ismerősi körömben van egy ilyen szitációban élő házaspár. 
Sok éve egyéb okok miatt döntöttek úgy, hogy mindketten félrelépnek. Egy kis faluban laknak, de teljesen diszkréten intézik.
Most még nem akarnak elvállni, hisz a banki hitel van a nyakukon.

Válasz a(z) 1. üzenetre:
"ha belekerülnek egy kényes helyzetbe, a szöges ellentétjét csinálják annak, amit előtte fennen hirdettek"

Ez a szitu annyira ismerős... Amíg az ember nem esik bele, hirdeti az elveit. Aztán rádöbben(tem), hogy nem minden fekete, vagy fehér. Csak kellett hozzá pár évtized.

"Ne ítélj, hogy ne ítéltess!"
Néhány napja valamivel kapcsolatban pont ezt akartam írni.
És ide nagyon passzol az is, hogy mindenki maga érzi, hol szorít a cipő. (Ennyit a bölcsességekről.)
Nincs két egyforma szituáció. 
Nincsenek sablon megoldások. 
Csak emberek vannak, akik az esetek többségében ha belekerülnek egy kényes helyzetbe, a szöges ellentétét csinálják annak, amit előtte fennen hirdettek.
És vannak tanulságok amiket le lehet vonni, de egyáltalán nem biztos, hogy lesz még egy olyan élethelyzet amikor azokat fel lehet használni. 
Az biztos, hogy semmi sem biztos. Csak a halál.