Könnyeim III.
Olyat csináltam a múlt héten, amit még soha!
Az történt, hogy kaptam az élettől egy apró ajándékot.
Úgy alakult, hogy a dolgos hétköznapok alatt is kaptam a gyerekeimből, pontosabban az iskolás hétköznapjaikból, és nem csak egy csipetet.
Igen csipetet, mert eddig ezt csak csütörtökönként sikerült abszolválni néhány órára, amikor is én szoktam általában értük menni a suliba.
Ezen a röpke héten a két sarjam anyja elment a ködös Albionba, és én rám szakadt ez a kellemes teher. Teher, mert az is vele járt, hogy majd egy órával korábban kellett kelnem a szendvicsek, tea és egy hajzuhatag miatt, nem beszélve az én munkaidőm miatti korábbi indulásról.
De ajándék is volt egyben, mert abból is kaptam egy kis ízelítőt, ami a válásnál a legtöbb szívfájdalmamat jelentette: a hétköznapi történetekből és a hozzájuk tartozó beszélgetésekből.
Az osztálytársakkal történt balhékból, az apróbb igazságtalanságokból, a versenyre való felkészülésből, kis csacsogásból, egy kötelezően megtanulandó versből, "Amire soha nem lesz szükségem!" (mindez egy nyolc éves szájából:D ), és az esti, időben ágyba kerülés nyűgéből.
És mit is csináltam, amit még soha? Mindkettőt én vittem iskolába. :)