Simple vásárlói tájékoztató







vegyesvágott

itt vagy: Eropolis > Hetero negyed > Blog > nagyhusi


Ha elfelejtetted a jelszavad...
Ha még nem vagy tag...

Írd meg az életed, írd meg a mai napod! Volt ma szex? Jó volt? Mi volt a jó benne és mi hiányzott? Mi húzott fel a legjobban ma? S minek örültél? Mi volt a legérdekesebb ma Eropolisban? Hát a külvilágban mi történt? Inkább a főnököddel vagy inkább a szomszédoddal feküdnél le? Vagy egyikkel sem?
Ha te is szeretnél blogot, örömpolgárnak kell lenned!


nagyhusi blogja


vegyesvágott
Minden, ami eszembe jut.
Hétköznapok, ahogy én látom őket.
Ünnepnapok, ahogy megélem azokat.
Eszmefuttatások, gondolatok, minden, ami én vagyok.


szakadék
#35 (2017-04-18 16:28:04)

Úgy látom, két táborra szakadt a népesség.
Az egyik rendeltetésszerűen (!)használja az oldalt, vagyis szexpartnert keres. Nem számít a kor, a külső, olykor a nem sem, a lényeg, hogy szex legyen... Vagy csak sex - így spontán.
Laza hirdetés a közösben:
Szopás? Most?
És valljuk be, ez elég nagy szopás.
Eme tábor tagjai kérnek számon, hogy mi a napsugaras pitypangos katicabogarat keresek itt, ha nem akarok szexelni. Mert itt mindenki szexet keres!
(Tévedés ne essék, én akarok és szoktam is szexelni. Igen finom szerelmeskedéseink vannak  :pirul: )
Eme tábor tagjai rutinosan több vasat tartanak a tűzbe és csodálkoznak, mikor orcára hullanak.

A másik tábor a gondolkodóké. Azoké, akik a test öröme mellett fontosnak tartják az elme ébresztését is. 
Tényleg összekapcsolódik az agy és az ágy. 
Nem a szerelem keresése a fontos, hanem az, hogy testet-agyat izgató partnert találjanak. Ezért fontos egy kitöltött adatlap. Felébreszti a figyelmet, kíváncsivá tesz. 
Ezek a lakók elmondják blogokon, fórumokon, hogy mi is fontos számukra. Szomorú, hogy a másik táborban levők ezeket nem olvassák.

Szakadék mélyült a két tábor közé. 
Ez a szerencse. 
Két mondat után tudom, ki melyikbe tartozik. És már használom a piros X-et is.
És már odáig is eljutottam, hogy nem bosszankodom. 
És a világért se akarnék átmenni a szakadékon...

7 hozzászólás |

szeretnéd?
#34 (2017-04-12 14:05:02)

Ma három csetkezdeménybe szaladtam bele.
 
- Szeretnéd megnézni, ahogy kiverem a farkam?
- Mivel? Klopfolóval?

Aztán:
- Szeretnéd, ha nyalogatnám a puncid?
Elképzeltem ezt.  Az első verzióban csengetnek, kinyitom az ajtót, ledobom a textilt és az ölemhez nyomom a fejét. De mi van, ha csak ajánlott levelet hozott????
A második verzióban a napi közlekedésemben gátolna egy pasi, aki csüng a puncimon feszt. 
Tudom, értetlen vagyok, de ki az, aki odaenged magához lefetyelni egy vadidegent?
Másrészt, nem tudom, ki hogy van vele, de nem mindegyik férfi tud jól nyalni. Vagy csak nekem nincs jó tapasztalatom.

A harmadik partnerrel közlöm, nem keresek, csupán beszélgetek. Kérdés:
- Nem érdekel a 20 centis farkam?
Magamba mélyedtem egy töredék másodpercre, majd közöltem, nem.
A válasz:
-Bekaphatnád.
Ekkor nem voltam úrinő, beismerem, mert annyit feleltem, te is bekaphatod.

És most kísérletezésbe kezdek. Három férfihez megyek oda az utcán, és egy-egy kérdést teszek fel.
1. Szeretnél kinyalni?
2. Szeretnéd megnézni, ahogy elélvezek?
3. Szeretnéd leborotválni a puncim?/leborotválhatlak?

Kíváncsi leszek a reakciókra. Mert monitor mögött ülve könnyű... Szerintem benne leszek a tévében :D
Eddig nem értettem, miért akadnak ki többen.Most már kezdem sejteni. Valószínű lemondok a csetelésről.
És most elmondom, mit szeretnék. Intelligens beszélgetést. Semmi egyebet. Tudom, irreális.  Így jártam.

24 hozzászólás |

lassan vége
#33 (2017-04-01 16:51:58)

Eljött ez is. Annyira távolinak és lehetetlennek tűnt, most pedig elkövetkezett.
Csütörtök volt, bár nem mondtunk csütörtököt. 
Reggel kezdődött. Üzenetek zöme várt a közösségi fórumokon. Kedvesem mosolyogva csókolt, majd kicsit lustiztam a vállán, mert az nekem járt.A nap szebben ragyogott, nem volt semmi fenyegető. Igazán fel sem fogtam, hogy mi történik.
Munka után szeretett családom - anyukám, Kedvesem és a srácok - toporogva vártak. Ők izgultak, én mit sem sejtettem.Ajándékaikkal hatalmas örömet okoztak...Ott volt a tunika is.
Mikor a torta megérkezett, akkor pillantottam a számra...49.
És ott, akkor rádöbbentem: vége lassan a negyvenes éveimnek. Jövőre ötössel fog kezdődni.
Elméláztam, talán ideje lenne felnőni,de aztán játszani kezdtünk. Utána meg sétáltunk és én énekeltem Kedvesemnek. Túlélte, mint mindig. 
Szerintem én nem jól vagyok kódolva... Ahelyett, hogy öregednék, szuperül érzem magam. Sosem voltam boldogabb, kiegyensúlyozottabb. 
Lehet, hogy rossz a tükröm. Ezért belenéztem Kedvesem szemébe. 
49, 50, 65 tök mindegy, amíg szeret és így néz rám....

6 hozzászólás |

Ő
#32 (2017-03-25 00:33:06)

Kislányként álmodoztam az Igaziról. Róla. Aki minden kívánságomat lesi, tenyerén hordoz és szeret igazán. És akit én is tisztelek és szeretek.
Nem panaszkodhatom, hisz tizennégy éves korom óta volt/van férfi az életemben. 
Szerelmeim (véltek vagy valósak) megmutatták, az álomférfi nem létezik. Az összes békát megcsókoltam, de egy se nem lett királyfi :D
Aztán két és majd fél éve megtaláltam Őt. Kitűnt kedvességével, emberségével. Szerelem lett, noha nem terveztük. Azóta  élünk együtt, megtapasztaltunk jót és rosszat is.
Hamarosan kiderült számomra, létezik a gyermekkor ideálja. Nem akartam megváltoztatni, Ő is elfogad olyannak, amilyen vagyok.
Mostanában alakom kedvező irányban változott, így ruhatáram lassan lecserélődik. Néhány napja próbáltam egy tunikát. Szerelem volt első látásra. Kedvesem mosolygott, majd mentünk tovább. Szívem egy darabja lemaradt kissé.... Másnap, mikor visszamentünk, már nyoma sem volt.
Minap esti sétára indultunk, olyan két-három órásra. Kézen fogva, viháncolva-beszélgetve élveztük az éjszaka nyugalmát.
Jövő héten lesz a születésnapom, családom csendben készülődik, én meg nem veszem észre... :D
Szóval előkerült az a ruha, hogy milyen csinos voltam benne. Mondtam, ne is fájdítsd a szívem.
Elmosolyodott és azt mondta, nem tud titkot tartani. Ő vette meg szülinapomra másnap, mert látta, mennyire tetszik és amikor elkeseredett arcomat látta, majdnem kibökte a titkot.
Meghatódtam. Újraéledt a gyermekkori álom. 
Mégis létezik az Igazi. Megtaláltam.

3 hozzászólás |

találkozások
#31 (2017-03-18 12:52:51)

Olvasgattam adatlapokat. Tudom, ez rémesen unalmas, de nem nekem. Szeretem tudni, kikkel vagyok egy városban.
Végletek közt választhatok. Vannak azok, akik nem osztanak meg magukról semmit. Vagy odaböknek egy "Ismerj meg" mondatot. Volt idő, amikor beszélgetésbe elegyedtem ilyen emberekkel, de nem engedte megismerni magát, mert a vaginám paraméterei kötötték le. Mondtam, hát az ismerkedés? A válasz: majd szex után. Visszakérdeztem, hogy addig én mit csináljak, míg ő szexel? Letiltott, mert ugye hülye vagyok...
A másik véglet (többünk vágya) egy kitöltött adatlap, ami vonzó személyiséget sejtet. Ilyenkor elmereng az ember lánya, hogy vajon milyen is lehet az a Férfi.
Nem nagyon hívtam privire senkit, kezdeményezzen Ő (ő a férfi). Lehetőségeink száma kettőre csökkent. Vagy óriási csalódás lett, mert nem saját gondolat volt az adatlapon. Vagy végre tartalmas beszélgetés alakult ki. Ezek voltak a ritkábbak, de igazi kapcsolatok lettek belőlük.
Ma is szívesen olvasok "jó" adatlapokat. Elgondolkodom azon, hogy vajon milyen lehet egy beszélgetés vele (és nem róla).
Aztán eszembe jut, hogy vajon Ő hogyan érkezik hozzám. A többség nem olvassa a lapomat, s ezzel kudarcra ítéli önmagát. Mikor belefáradok, troll énem veszi át az irányítást. Az úr kudarca tejessé válik.Ilyenkor istennőből dagadt picsává változom, hülye idióta leszek, kiéhezett vén kurtizán (nem így ám :D).
Édes istenem! Leszek én bármi, ha neki jobb így.
Annyiszor elmondtuk már, ha valaki ajtóstul ront be, azt nem látják szívesen.
Tudom, a kommunikációt tanulni kell. Itt a kiváló gyakorlási lehetőség.
Sosem bántanék meg senkit, aki tényleg beszélgetni szeretne. Sőt...remek partnereket találtam. Mai napig remek eszmecseréket folytatunk.
Van olyan, akinek probléma az ittlétem. Mert mi az, hogy nem dugatni járok ide. Ilyenkor elköszönök.
Szóval sok-sok találkozás zajlik itt minden nap. Milyen szép lenne, ha beszélgetéseink tartalmasak és emberiek lennének. Ha találkozásaink a virtuális világban is hozzánk méltóak lennének.Mert mindnek lenyomata megmarad - mindannyiunkban.
Na, basszus, megint előjött a naiva.
Javíthatatlanul álmodozó vagyok.

2 hozzászólás |

hormonális
#30 (2017-03-07 17:02:11)

Nem tudom, ki, hogy van vele, de engem a tavasz megrészegít. Imádom a napsütést, az előbújó virágokat a tavasz illatait.
És imádom, hogy lekerülnek rólunk a kabátok. Színek villannak elő a szürkeség után.
És imádom, hogy zizzennek a hormonok.
Szerelmeskedni jó. Nagyon jó. De a tavasz hiperérzékennyé tesz. 
Azon kapom magam, hogy rámarkolok szerelmem fenekére (nem mintha máskor nem tenném), hüvelyem zsiborog, és ha nyakon csókol, nedves leszek... nem kicsit.
Biztos a hormonok miatt van. Vagy az ufók miatt. Vagy az üvegházhatás miatt.Tök mindegy, mi miatt van!
Imádom a tavaszt, ahogy pezsdül minden.
Ej, de szeretek élni! És élvezni az életet.
Jól vagyok, na. :D

2 hozzászólás |

sztereotípiák
#29 (2017-02-19 12:05:35)

Lehetséges, hogy én most kiverem....a biztosítékot.
Sosem szerettem az általánosítást. Sok benne a hiba lehetősége. Itt valahogy érdekesen kezelődik ez is. Kidobnak pár általánosságot a lakók, aztán háborognak, ha rájuk alkalmazzák ugyanazokat. 
Tudom, naiva vagyok (van róla papírom is, ha kinyomtatom), de akkor is úgy gondolom, mindenki egyéniség és nem húzható rá egyetlen séma.

sztereotípia

Felszínesen általánosító vélemény. Negatív, pozitív vagy semleges elképzelések és előítéletek együttese.

A definíció alapján több pólusa van, manapság mégis negatív ítéletek többségét soroljuk ide.
Gondoljunk bele pár megállapításba!

A szőke nők buták. 
Vajon hányan sértődnek meg eme kijelentés kapcsán? Szent igaz, nem hajszínhez köthető. Más hajszínű nő is lehet végtelenül buta. Vagy akár plázamacska is. És ismerek hihetetlen okos szőke nő(ke)t is.

Az izmos pasiknak kicsi a péniszük.
Biztos van ilyen is. Jómagam több testépítővel is "találkoztam" már. Túl azon, hogy képes volt felemelni, némi nemi szervbeli különbséget sem érzékeltem.... Sőt...

A kövér nők odaadóbbak.
Ó, ezt számtalanszor megkapom. Oda is adom magam néha. :D A vékony/ vékonyabb nők nevében kérem ki ezt. Ismerek nagydarab frigid nőket és vékony tüzeseket. A szexualitás nem a kilók függvénye.

A negyven feletti nőknek farokhiányuk van.
Ez sem igaz. Nem gondolom, hogy negyven felett megáll az élet. A nemi életem intenzitása így ötven felé sem csökken. Ez is attól függ, ki mit tesz érte. Ha ez a mondat így lenne igaz, akkor az itteni hölgyek nem válogatnának...

A férfiakban kódolva van a hűtlenség.
Ezt sem hiszem. Nem gondolom, hogy nemek közt ez így van leosztva. Van olyan férfiismerősöm, aki hűséges, és nőismerősöm, aki bioszexel (fűvel-fával), miközben négy gyereke van otthon.

Nincs bajom a sztereotípiákkal, csak nem hiszem, hogy mind igaz. Az általánosítás segíthet valamiben, csak nem szabad tényként kezelni őket. Amíg van kivétel, minden sztereotípia értelmetlen. 
Biztos vannak olyanok, akik másként gondolják. Szívük joga. Ők hisznek ezekben, én nem.
Ettől még élhetünk teljes és boldog életet. 
Ezt kívánom mindenkinek.  :* 

8 hozzászólás |

kiesve,eszmélve
#28 (2017-02-15 15:38:38)

Kicsit lemaradtam Lilaváros tempójától. Kinn élvezkedtem a valóságban...  :pirul: 
Többektől hallom, új trendek vannak. 
A beszólogatás nem újdonság, bár egyre inkább durvul. Én nem vagyok itt sokszor, és beszélgetni jövök. Kutyára nehéz, ha partnerem folyamatosan a sarat törölgeti magáról...
Aztán új ismerkedési módszer, hogy meg(szeretne) sért(eni), és ha reagálok, akkor kezd udvarolni. Ezen megint elméláztam. vajon honnan ez az ötlet? És ki az, aki keblére öleli azt, aki bunkón sértegeti. Velem is próbálkozott már pár ifjú titán, de kétlem, hogy bármit szeretnének tőlem (most már) :napersze: 
A harmadik újdonság, hogy más párjára startolnak. Csúnya dolog. Azt azonban hozzáteszem, hogy ha sikerül, akkor ott nemcsak az egyik a hibás. Katát, Ödönt csak akkor vihetem táncba, ha ő is akarja...
No meg a mérce is más és más. Nekem is volt régen nős szeretőm, aki elvárta, hogy hűséges legyek, miközben ő az asszonnyal beutazta a világot.
Nekem mindig bajom volt a birtoklással. (Biztos csúsztam bele én is, bár szándékom sose volt.)
Nem, nem támogatom azt, hogy más párjára vadásszon bárki! De....a kapcsolat része a bizalom. Ha bízom a másikban és megkap mindent, akkor nincs miért keresgélni. 
Én se kezdenék más férfival. 
Egyre furább ez a világ. Vagy csak az én nézőpontom változott. Vagy megöregedtem. Vagy elvittek az ufók, de visszahoztak.  :D 
Természetesen nincs jogom mást bírálni. Nem is teszem, csupán elméláztam.
Ez a hely nekem a kikapcsolódás jelentette. Csak ma már nehezebb kikapcsolódni. 
Optimizmusom töretlen,  próbálkozom nevetni, beszélgetni. Ezért vagyok itt.

24 hozzászólás |

ezmostannyálasanromantikus
#27 (2017-02-11 14:04:57)

Ma éjjel bálozunk. Nagyon várom már. Kedvesem sertepertél, én időnként megölelem, végigsimítom fenekét, izmos combjait. Teste villámgyorsan reagál... Gyors csókot váltunk, közben megjelennek a srácok,hogy ennének már.
Világéletemben erre vágytam. Apró mozdulatok,  érintések jelzik, szeretjük egymást. Már-már romantikus lányregényben érzem magam, mikor eszembe jut, nincs egy rongyom sem.
Aztán Kedvesem kinyitja a szekrényt, és kiderül, rongyom nincs, ruhám akad pár....
Tavaly is jól éreztük magunkat. Végigtáncoltuk az éjszakát. Másnap az izomlázból jöttem rá, nekem is vannak izmaim :D
Hála az égnek idén sem kell az üvegcipőmet, üvegszememet elhagynom, mert a Hercegem már megtalált.
És vele lenni nagyon jó.

Nincs hozzászólás. |

megsúgom
#26 (2017-02-07 18:20:06)

A közös chat nagy kedvencem. Visszaeső vagyok  :pirul: 
Szeretek szócsatázni, humoros szópárbajt folytatni.
Nem szeretem a másik alázását, szándékos bántását.
Erről már írtam. 
Van még valami, amit nem értek. Az ok nélküli súgást.
Valaki belép, és súgva köszön. Miért nem lehet nyíltan köszönni? Szerintem ez az intelligencia része. Belépek, köszönök. Ennyire egyszerű.
Súgva kérdezi, hogy mit jelent az adatlapomon, hogy a magam szórakoztatására vagyok itt. Rájöttem, ez csak nekem egyértelmű. Mégis unom azt, hogy magyaráznom kell.
Vita a közösben, mindenki egyet gyaláz. Szóvá teszem, majd az illető súg, hogy ne álljak mellé, mert engem is bántani fognak. Nem tették. 
Van értelme a súgásnak. Én is használom, általában okkal  és céllal. Nem okoz problémát, ha nekem súgnak, csak néha kérdőjelbe merevedek.(vazze, nekem is van merevedésem  :D )
Szeretem, amikor a Kedvesem a fülembe súg.Borzongató, vágykeltő.
Chaten nem mindig kedvelem. A minap azt mondta egy úriember, hogy súgva fog meghódítani. Kételkedésemet fejeztem ki. Kötötte az ebet a karóhoz. Súgtam neki valamit. Letiltott. Pedig csúnya szó nem hagyta el a billentyűzetet.

Kedves beszélgetők! Megsúgom, ha komolyra fordul a dolog, ott a privi. Ha meg nem az, felesleges a súgás. Én már meg sem hallom. Megsüketültem  :napersze: 

Nincs hozzászólás. |

kesernyésen
#25 (2017-02-05 11:03:30)

Évek óta azt látom, minőségileg változik Lilaváros színvonala. Tegnap este a közös chatre merészkedtem. 
Azért szerettem ott lenni, mert jó beszélgetések folytak. Humor és komolyság együtt.
Nos, tegnap szürreális világba tévedtem.Magukat nagyasszonynak és úriembernek gondoló tagok fröcsögtek. A gyűlöletbeszéd kutyafasza volt ehhez képest! Hirtelen elment a kedvem (és nem élvezéssel) az ott léttől. 
Tudom én, hogy nem kedvel(het)ünk mindent és mindenkit, de akkor elmegyek mellette. Nem játszom az eszem, nem taposom sárba, hisz érdektelen számomra. Szomorú tény, hogy vannak,akiknek tényleg csak a szar jön ki a száján... 
Tudom, furimanó vagyok, de nem értem. Nekem nem lesz jobb, nem leszek több, okosabb, ne adj isten intelligensebb, hogy földbe döngölök bárkit is.
Bevallom, elszomorodtam, elkedvetlenedtem. Ide kikapcsolódni jöttem, ehelyett frusztrációk sorával találkoztam.
Nem volt jó érzés. Sem emberi.
Elfogadom, hogy van ilyen, bár megérteni soha nem fogom.

10 hozzászólás |

nna...
#24 (2017-02-02 17:01:03)

Aki engem szeret, rossz ember nem lehet....  :D  :D  :D 

Ez a mai motivációm - nektek, nekem :P

3 hozzászólás |

én ekkorát még nem láttam...
#23 (2017-02-01 19:40:05)

Nem épp zsenge a korom, de ma teljesen újat láttam.
Azt gondoltam, engem már nehéz meglepni. A természetnek sikerült.
Először nem hittem a szememnek. Kutattam az emlékezetemben, hogy volt-e ilyenben részem. Nos, azt kell mondanom, soha.
Kinyújtottam a kezem, hogy megérinthessem. Csodáltam és hitetlenkedtem. Lelógott a tenyeremből...
Basszus, én ekkora hópelyhet még életemben nem láttam...
 :D  :pirul: 

5 hozzászólás |

az úúúgy van....
#22 (2017-01-27 18:35:57)

Évek óta figyelem a blogokat, olvasom a fórumokat - igaz, némi kihagyással. Úgy tűnik, bizonyos gondolatok időről-időre visszatérnek. 
Azon merengtem, hogy vajon ki és miért válhat vonzóvá a "lakók" számára.
Babitshoz hasonlóan magamnál tovább nem jutottam.
Így saját gondolatoknál maradok (azokat legalább nem felejtem el)
Nézzük a teremtés koronáit. Ki hívja fel a figyelmet? Szerintem az, aki nem akar a harmadik mondat után a bugyimban matatni. Vagy blogol, és ne adj Isten, értelmes gondolatai vannak, vagy nagyon pöpec az adatlapja. Nem tudom, miért hihetetlen, hogy nem dobja el magát az ember lánya egy fallosz látványától. A nők többsége vagy kinőtte vagy sose vallotta, hogy fallostról péniszre kell repkedni, hátha meglelem az igazit. Számomra mindig az a férfi volt vonzó, akivel beszélgetni is lehetett. Kedvesem is blogjával hívta fel magára a figyelmemet, és hagyta magát behálózni  :pirul: 
Nem tudom, ki hogy van vele, én a túl magabiztos férfiakat nem szeretem. 
A nők is érdekesek. Sok történetet hallottam férfiaktól, de nem voltam ott, így nem tudom, mi is történt igazán.
A férfiak többsége legalább annyira rettegi, mint szereti az erős nőket. Most nem arról beszélek, hogy  nagyobb a bicepszem, mint az úriemberé :D
Van, aki trófeának tekinti a karakán nőket, más csak egynek a sok közül.
Szerintem a férfiak is fontosnak tartják, hogy beszélgetni is lehessen a hölggyel. Jobb, ha nem csak a megszólalásig vonzó az a nő...
Egy biztos: akármennyire is szexoldalon vagyunk, az igényesebbje válogat. Megnézem, kit veszek a számba, kit fogadok magamba. Persze voltak melléfogások, de ez nemcsak rajtam múlott.
Van valami, ami sokkal fontosabb a farokméretnél meg a hüvelyhosszúságnál. Intelligenciának hívják. Mert a szex is zajlik agyban és ágyban is.
Imádom az itteni karakán nőket (van kedvencem pár) és intelligensen sejtelmes urakat.
Kívülállóként ugyan, de szurkolok nekik. 
És olvasom is őket  :pirul: 

1 hozzászólás |

egyensúly
#21 (2017-01-25 18:27:28)

A kötéltánc megtanít arra, az egyensúly se jobbra, se balra- tartja a klasszikus.
Milyen igaz ez! Minden és mindenki egyensúlyra törekszik.
Sokszor hallottam, s sajna tapasztaltam, ha valami nagyon jó, akkor valahol nagy veszteség jön majd. Mára beletörődtem ebbe.
Másrészt ott a belső egyensúly. Nem az a becsapós "Jól vagyok" mondat, hanem amikor valóban minden a helyén van. Amikor nem bizonygat magának semmit, mert nincs rá szükség.
Olyan sokáig táncoltam kötélen, olykor pengeélen! Későn értem  meg arra, hogy egyensúlyba kerüljek. Ma már nem hiányzik semmi, nincs Miért pont én? Szilárdan állok a lábamon és élvezem az életet, tudva, minden jó és rossz kell az egyensúlyhoz.
Tegnap két emberrel beszélgettem. Egyikük boldog, kb. három hét múlva szülni fog. Bár kételyei vannak, de mégis a csodát éli át.
A másik gyászol, hisz édesapja elhunyt. 
Én a szavak embere vagyok, de tegnap nem tudtam megszólalni. És eszembe jutott egy újabb klasszikus:
A nagy öröm épp úgy, mint a nagy bánat, néma.
És itt is megvan az egyensúly- hallgatás és beszéd közt.

Nincs hozzászólás. |

akarsz róla beszélni?
#20 (2017-01-17 00:16:08)

Sokszor jut el a beszélgetés odáig, hogy megkérdi beszélgetőtársam, hogy akarok-e "sexchatelni". Mikor rákérdezek, mi az, akkor érzem, hogy barackot nyom a buksimra, hogy ezt sem tudom. Mert  nem rendelkezem magas "sexkultúrával".
Ekkor megtudom, hogy ha elmondja, mit tennénk egymással, akkor elélvezünk...
Vessetek rám követ, nekem ez még sose nem sikerült.
Vagy fantázia hiánya vagy érzéketlenség lehet.
Nem szeretek beszélni róla. Nem bármikor, nem bárkivel.
Mikor elmondom, megtudom, kamus picsa vagyok, mint a többi, aki nem akar semmit. Ilyenkor én is megkérdem, akarsz róla beszélni?
Kicsit pszichológussá válik az ember fia és lánya itt Erotikavárosban.
Mea culpa, nem szeretek beszélni róla...csinálni, átélni, bele- és elmenni igen...nagyon is :pirul:
A beszélgetést meghagyom másnak.

2 hozzászólás |

varázslat
#19 (2017-01-15 17:25:43)

Gyerekkorom óta hiszek a csodákban. Ma már kissé másképp, mint régen. Régen csodalényeket vártam, ma már az emberi csodákban hiszek.
Ma, mikor a közöny hömpölyög az utcán, az erőszak folyik az arcunkba a tévéből vagy épp a szomszédból, én még mindig hiszek az emberségben.
Nem olyan nehéz ez...csak egyszer kell megállni, hogy ne morranj arra, aki nem is bántott. Csak egyszer kell a kezet megfogni és nem ellökni.
Talán jobban esik az esti napértékelés, ha segítünk az elesetten és nem utána rúgunk.
Nem lehet/kell mindenkin segíteni. Van, aki nem is igényli. 
Talán nem is a "beavatkozás" a lényeg.
Csak embernek kell lenni/ maradni.
Egyik éjszaka kilopóztam hóangyalt csinálni. Visszatért a gyerekkori boldogság. Szerintem a virrasztó szomszédok jót mosolyogtak a lassan hógömbbé váló bolondos nőn. Nevettem, forogtam a hóban, és eszembe se jutott, hogy na, ezt nem illik...
Kiszakadtam a világból és visszatértem. Közben kicsit megváltoztam. 
Varázslat volt. Igazi.

Nincs hozzászólás. |

a másik oldal
#18 (2017-01-09 18:15:00)

Ritkán járok erre mostanában,de a blogokat, fórumokat mindig elolvasom.
Elgondolkodtam azon, hogy vajon megéri-e írogatni egyáltalán, hisz kit érdekel, mit pötyögök be az ablakba.
Aztán megbeszéltük magammal, hogy persze, megéri. Hisz elsősorban magamért írogatok.
Sok a panasz mindenhol. Bevallom, ez már unalmas. Biztos vagyok benne, hogy vannak jó dolgok is. Arról miért nem szól a fáma? Ha már nem annyira természetes?
No mindegy, mindenkinek más a szemüvege, mást lát. Én is láttam sok furcsaságot, de nyitott szemmel néztem a jó dolgokat is.
Tegnap színházban voltunk. Imádom a színdarabokat! Évek óta az első olyan varázsolós előadás volt, ami kiszakít a hétköznapokból. Nevettem, énekeltem (szerencsére, nem sokan hallották), tapsoltam, sőt olykor szájtátva figyeltem. Elvarázsolódtam. Kikapcsolódtam. 
Aztán megnéztem Hofi szobrát. Imádom az ötletességét.
Szuper nap volt!
Tudom, szexi rózsaszín szemüvegem van, de még mindig jobb, mint a sötétet látni mindenhol. 
Naiva lennék? Meglehet. Az élet szép, és nincs olyan butaság, otrombaság, ami tönkretehetné.
Persze van, mikor be-/kiborul az ember, de nálam ez nem tart soká, s szót sem érdemel.
Derűs(ebb) napokat mindenkinek! :D

Nincs hozzászólás. |

döbbenet
#17 (2017-01-02 11:29:09)

Az elmúlt időszak az igazi örömről szólt. Nem pörögtünk túl, nem idegeskedtünk, csak szépen szerelmesen voltunk együtt. 
Ma a holnapi munkára hangolódva szundikáltam, mikor üzenetet kaptam. Egy ismerősöm 12 napja küzd a betegséggel az intenzíven, miközben három gyermeke átvészelte az ünnepeket. Arra kért, nézzek rájuk, ha tudok.
Kijózanító volt. És iszonyatos arculcsapás.
Annyira elmerültem a kis világomban, annyira élveztem az életet, hogy elfeledtem, a világ egyensúlyra törekszik. Ha ad egyik kézzel, elvesz a másikkal...
Megdöbbentő élmény volt. 

3 hozzászólás |

csendes éj
#16 (2016-12-23 21:11:00)

Mindig szerettem az éjszakát. Volt, mikor a pezsgése miatt, volt, mikor a nyugalmáért. Szerettem elmélkedni magányosan vagy filozofálgatni társakkal.
A mai napig magaménak érzem az éjszakát. Mostanában bújós, szeretgetős, néha nosztalgiázós. Fura dolgokat művel a december. Számvetésre késztet. 
2016 felemás év volt. Ért nagy veszteség, de évem nagy része örömmel volt tele. Családdá értünk, eljegyződtem,  szakmai elismerést kaptam. Hatalmasakat vitáztam igazam védelmében, elfogadtam más igazát, s bizony olykor bocsánatot is kértem. Nem gyakran, de többször, mint tavaly. 
Végre úgy élek, ahogy mindig is szerettem volna.
Ez az éj a csendé. Ma nincs pörgés, rohanás. Zárul egy időszak. Minden a helyére kerül.
Áldott, békés ünnepet mindenkinek!

1 hozzászólás |

mastercard
#15 (2016-12-17 10:53:14)

Reggel az Ő mosolyára ébredni - megfizethetetlen.
Beleharapni az általa készített szendvicsbe - megfizethetetlen.
Hozzábújni bármikor- megfizethetetlen.
A szemében egyetlennek lenni -megfizethetetlen.
Szerelmeskedni lélekben és testben - megfizethetetlen.
Végre hazaérni hozzá egy rohadt hosszú nap után- megfizethetetlen.
Mindezeket és jóval többet meg- és átélni és viszonozni- megfizethetetlen.

Minden másra tényleg ott a mastercard.De ez sokkal többet ér.

Nincs hozzászólás. |

trendek, trendik
#14 (2016-12-13 15:34:57)

Valami fura van készülőben... 
Eropolisban - úgy, mint ott kinn - új ismerkedési szokások jelentkeznek.
Az illető valahol hallotta, látta, ne adj Isten olvasta, vagy csak spontán tudja, hogy az emberi kapcsolatok beszélgetéssel kezdődnek. Ez nagyon dicséretes dolog.
A chat lehetőség az ismerkedés elkezdésére. A "teccő, kő kóla" típusú indítás már öt éve se volt trendi. 
A kommunikációt nagyban nehezíti a tény, hogy nem látom a másikat. Emotikonokat kell(ene) használnom, hogy szavaim hangsúlyát éreztessem. Bevallom, nem kedvelem ezeket. Erre azt kaptam, így olyan, mintha mindent komolyan gondolnék. (Mindent úgy gondolok. Humorban sem ismerem a tréfát.)
Szóval visszatérve a trendekre. Az ismerkedők egy része szembesült már azzal, hogy nem kap rögtön szexet (sexet, ha trendi akarnék lenni), időt kell szánni a másikra.
Beszélgetést kezdeni nehéz, tehát az első variáció, mikor gyors tesztkérdéseket kapok. Mit keresek? Hogy vagyok? Kedvenc póz? Mik a tapasztalatok? stb. Egy darabig válaszolgatok, aztán belefáradok.
A második, amikor megkérdi, hogy nézek ki. A válasz:- A szememen- után általában ott hagynak. Vannak kamikazék, akik folytatják... Ilyenkor mindent elmesélek magamról.
A harmadik: -Mesélj magadról! Ebben az esetben az óvodai jelemmel indítok. Valamiért nem értékelik.
Van a tapló, aki sajátosan értelmezi a szókimondást. Bámulatosan sokféleképpen tudja megnevezni a nemi szerveket és a szexuális aktust. Ilyenkor elcsodálkozom, mennyire gazdag az anyanyelvünk.
Aztán van az ájtatos manó, aki udvarlással indít, majd a nem után köpönyeget fordít és csúnya dolgokat mond az egyébként rendes asszony édesanyámra. Ja, meg elmondja, mily undorító is vagyok.
Sok ismerkedési csapda van még, de keresztmetszetnek ez is elég.
Tudom, hogy nehéz látatlanban ismerkedni. Szívesen beszélgetek bárkivel, aki elolvassa az adatlapomat és tiszteletben tartja az ott leírtakat.
Valahogy trendi a sietés. Én nem sietek sehova. Lassan járok, tovább érek. Például révbe.
A világ változik. De van, ami változatlan. Szexhez, kapcsolathoz, ismerkedéshez idő kell. Aki nem áldoz, nem nyer. Ennyire egyszerű. Csak így trendietlenül.

2 hozzászólás |

akkor és most
#13 (2016-12-08 19:01:17)

Két évvel ezelőtt még nem ismertem Őt, csak levelezgettünk lassan tapogatózva.
Egy évvel ezelőtt még izgultam a kisebbikem szalagavatóján.
Tíz hónapja még élt az édesapám. Azt mondta, megvárja, míg az unokák jogosítványt szereznek, és megy velük egy kört.
Hat hónapja meghalt, és két héten múlott az ígérete...
Négy hónapja édesanyám ijesztgetett, de hála az égnek, megijedni nem kellett.
Két hónapja még nem gondoltuk volna, hogy Trump elnök lehet.
Egy hete nem hittem volna, hogy a Télapóm meg tud lepni. Meg tudott. Csodálatos napunk volt.
Innen nézve olyan sok minden másképp, másnak látszik.
Fura dolog ez az idő.  Fiatalon pazarlóan bánunk vele, mert tényleg elhisszük, van. Az évek múlásával szembesülünk vele, nem mindenkinek ugyanannyi jár. Madách szerint:
"Minden, mi él, az egyenlő soká él,
A százados fa s egynapos rovar.
Eszmél, örül, szeret és elbukik,
Midőn napszámát s vágyait betölté.
Nem az idő halad: MI változunk,"

Nem élek a múltban, de néha visszapillantok rá. Nagyon tud hiányozni egy mosoly, egy szó, egy érintés. Aztán vállat rántok, eh, ott a helye.
Változtam, változom most is. Ma más a fontosabb, mint akár pár éve. Persze az alap nem tud változni. Hoztam magammal értékeimet, elveimet. De...becsülöm a pillanatot, mert tudom, nem hozható vissza. Tanultam hibáimból, tudok nevetni magamon és imádom, hogy tök unalmas az életem.
A blogokat olvasva rájövök, vannak velem azonos látásmódú emberek. És azt is látom, idegenül érzik magukat néha ebben a világban.
Két lehetőség van: beolvadni vagy különcnek maradni...
Személy szerint én az utóbbira szavazok. Én ebbe az irányba változtam az idők során.
De mindenki a saját útját járja. 

1 hozzászólás |

dühöngök, vagy már azt se
#12 (2016-11-19 20:51:51)

Fura jószágok vagyunk mi, emberek...
Már rég lemondtam arról, hogy megértsek bárkit. Megelégszem azzal, hogy elfogadom. Max nem engedem be az életembe.
Mégis elgondolkodom a hazugság természetén. Nálam alapvetés, hogy sok mindent elviselek, csak azt nem, ha hülyének néznek. Mindenki tudja, aki mellettem, velem él, hogy nem tolerálom a hazugságot.
Ha megjelenik a kétely, akkor a bizalom meginog.
Itt is jelen van a hazugság, hazudnak az emberek önmagukról, másokról, önmaguknak, másoknak.
Beszéltünk már erről, vajon mi lehet a cél. 
A válasz többféle volt: 1. szép képet festeni, de ez elmúlik találkozáskor. 2. bejutni a lábak közé. Hja, többünk már rutinos ennek hárításában.
Az okosok szerint a legtöbbször akkor hazudunk, amikor azt mondjuk: jól vagyok.
Én próbáltam már válaszolni másképp a hogy vagy kérdésre, de nem várták meg a választ.
Vajon az emberi természet sajátossága a lódítás/hazugság? Kielégítő tudni/hinni, hogy megvezetett másokat?
Van fokozati különbség abban, hogy ki, kinek hazudik vagy egy a mérce?
Hiszem, minden kiderül. Mit/mennyit ér meg belehazudni a másik szemébe?
Hazugság az elhallgatás?
Mint látjátok, nehéz hetem volt. Világom nem dőlt meg, de megingott kissé. Kérdéseimre hamarosan válasz születik és aztán ezek tettekben realizálódnak.
Lehet, hogy kőfejű vagyok, de k*rvára utálom a hazugságot! A hazug emberrel együtt.
Na...mindjárt jobban érzem magam.

4 hozzászólás |

értékek
#10 (2016-10-21 19:06:24)

Baráti társaságban beszélgettünk arról, hogy milyen értékek is vannak manapság. Arra jutottunk, a "régiek" még hisznek a tiszteletben, szeretetben, udvariasságban, őszinteségben.
A következő kérdés az volt, hogy a mai fiatalok miben hisznek. És én, mint szülő mit adjak át nekik.
Ha azt, amit nekem tanítottak a szüleim, kinevetik őket és átgázolnak rajtuk. Ha a mai trendet, az meg nem én vagyok. Szemrebbenés nélkül gázolnak át a másikon, vagy ténylegesen vagy szavak terrorjával. Én meg jövök az "ósdi" erkölcseimmel! Pfff.
Az én gyerekeim már felnőttek. Emberekké váltak s ez büszkeséggel tölt el. 
Már nem kellene azon agyalnom, hogy milyen az értékrend. Aztán rádöbbenek, dehogynem. Hisz itt élek (még remélem, van időm), a közösség részeként.
Az értékrendem szilárd. Pénz nem írhatja felül. A körülmények már inkább. Meleg szobában ülve könnyű emberségről beszélni. Csak remélni tudom, hogy emberséges tudnék maradni zord időkben is.
Egy kannibál túlélő mondta anno:
- Nézd meg jól útitársaidat, mert lehet, hogy meg kell enned őket...

Érdekesek vagyunk mi, emberek. Megmentünk, lábbal tiprunk, megölünk, életben tartunk, hazudunk és kíméletlenül igazat mondunk...
Régen emberek haltak meg eszmékért, hazáért, szerelemért.
Ma már élni is kevesen tudnak ezekért.
Ide fejlődtünk. Ha ez fejlődés.

2 hozzászólás |

mi kell hozzá?
#9 (2016-10-16 19:36:27)

Mi kell ahhoz, hogy szülők bántsák gyermekeiket?
Mi visz rá embereket, hogy elárulják barátaikat?
Miért hiszi valaki, hogy többet ér bárkinél?
Mi kell ahhoz, hogy vállrándítva ott hagyjunk tehetetlen embereket?

Sok kérdés. Válasz is van valahol biztos.
Az ember okos és érző lény. Magában. Tömegbe verődve megváltozik.
Arctalanul is nagyon bátor.
Vajon melyik az igazi énje?
Mi kell ahhoz, hogy felvállalja önmagát?
Egyre időszerűbb a kérdés.

7 hozzászólás |

vélemény
#8 (2016-10-12 21:15:23)

_Mindennemű hasonlóság létező személyekkel csak (?) a véletlen műve._

Szeretek olvasgatni blogokat itt és más oldalakon. 
Elgondolkozom a megírt élethelyzeteken, értelmezzem az eseményeket, és rádöbbenek, nem vagyunk egyformák.
Nem mindig azt tenném, amit az illető, nem mindig az a véleményem, mint az övé.
Ha érdemes, elmondom a véleményem, az építő vita jót tesz mindenkinek.
Két tendencia terjed mostanában:
1. A kommentelők csak a rosszat látják, és keresik a felületet, amibe bele lehet kötni.
2. Egy szituáció kapcsán elmondják a "tutit". A tökéletes megoldást.

Ezekkel pár probléma van:
Az édesanyám azt tanította,ne bántsak senkit, A gyerekeim azt hallották tőlem, ne mondjanak ki olyat, amit nem szeretnének viszont hallani. 
Nem okoz örömet, ha mást bánthatok.  Úgy hiszem, az intelligencia azt is jelenti, hogy emberként viselkedem mindenhol. Nem kapom olcsóbban a kenyeret, ha földbe gyalulok másokat, de az orgazmusomhoz is több kell mások oltogatásánál.
Másrészt  a kommentelők idegenek, tehát nem rendelkeznek információval, alapos ismeretekkel a másikról. Mert nem ismerik.
Így viszont elég bátor dolog életvezetési tanácsot adni.
Nem vihetem más keresztjét, nem élhetem más életét, nem dönthetek helyette.
Nem a tanáccsal van bajom. Az jöhet bárkitől, de engedtessék meg, hogy eldöntsem, hogyan élem az életem.
Vannak itt is kedvenceim, akiknek jó meglátásaik vannak, gazdagodom általuk még akkor is, ha nem az én blogomhoz szólnak hozzá...
Nem baj, ha nem értünk egyet, csak ne feszítsen keresztre, ha másképp gondolkodom.

És egy utolsó megjegyzés: a stílus maga az ember.
És ez tényleg így van.
Bár nálam még mindig az emberség a csúcs.
Aki ma ember tud maradni, azt mindenkinél jobban tisztelem. Hala az égnek, vannak ilyenek is.
És én csak a derű óráit számolom... Bajból úgyis akad elég.

3 hozzászólás |

ősz
#7 (2016-10-08 21:33:42)

Eső, hideg, köd.
Fázósan siető emberek, szemükben még a nyár emléke.
Sietősen lépkednék, de lassú vánszorgás lesz belőle. Sok volt a munka, hagyom, hogy kicsit lenyomjon.
Ismerőssel találkozom, beszélgetünk. Mesél családról, bajokról, és örömökről- hál'Isten az is van.
Elindulok. Egy sárga levelet sodor elém a szél. Felnézek a fákra és eszembe jut, hogy nemrég zöld ruhát hordtak. Mára átöltöztek, félig le is vetkőztek.
Tetszhalottá vált a táj. 
Pedig élet van mindenhol. Csak lassabban.
Eszembe jut, este búvhatok. Nyoma sem lesz a fáradtságnak. Az ősz is a mi évszakunk, mint mindegyik másik.
Szám sarkán átsuhan egy mosoly. 
Színes faleveleken lépkedek. 
Színesen, mint az élet.
Szeretem az őszt. Megállít kicsit. 
És ez nagyon jó.

6 hozzászólás |

intim zóna
#6 (2016-10-04 16:13:21)

Kommunikációnk során fontos, hogy beszédpartnerünket mennyire engedjük közel.
Az intim zónánk az, ahová csak kivételes embereket engedünk. (Ennek az elvnek nem kedvez például a tömegközlekedés)
Szeretem, ha szeretteim a közelemben vannak, de nem kedvelem, ha az arcomba mászva (esetleg finom nyálszemcséket lövellve) beszél valaki, ráadásul olyan, ki szívemnek nem kedves.
Egy beszélgetés során egy "úriember" megjegyezte, mínusz 25 centivel hatolna bele az intim zónámba... Mondtam, jó lenne az 15-nek is, de arra sem tartok igényt.
Intim zónánk testünk kiterjesztése, ezért nézem meg alaposan, kit engedek magamhoz, magamba.
Létezik lelki intim zóna is, a fizikális síkon túl.
Ide az kerülhet, aki hasonló értéket vall magáénak, mint én. Számomra ez ugyanolyan fontos, mint az érintés. Lelkemhez közel kerülni ma már igen nehéz. Nem lehetetlen, de nehéz.
A közösben most is gyakori a bántás, a másik sértegetése. Sosem értettem meg, miért ugranak erre.
Hisz ha valaki "belém áll" (nem úgy :D ), akkor ha nincs közel a lelkemhez, bántani sem tud.
Viselkedése őt minősíti, nem engem...
Nem kell felvennem más sértéseit, hisz fogalma sincs, ki és milyen vagyok.
Múltkor megkérdezték, hogy miért nem veszem fel a kesztyűt.
Mondtam, felveszem. Télen.
Intim zónám véd. Aki bánthatna, ritkán teszi, aki kívül van, az meg hiába kiabál a falon túlról...
Ez az "öregség" előnye: már nem olyan a filhallásom :D

2 hozzászólás |

[1-30] [31-35]


A blog RSS feedje.












A felhasználói élmény biztosításához Eropolis cookie-kat használ. Tudj meg többet.     Rendben, elfogadom.