PayU vásárlói tájékoztató






Naked

itt vagy: Eropolis > Belváros > Blog > nagyhusi


Írd meg az életed, írd meg a mai napod! Volt ma szex? Jó volt? Mi volt a jó benne és mi hiányzott? Mi húzott fel a legjobban ma? S minek örültél? Mi volt a legérdekesebb ma Eropolisban? Hát a külvilágban mi történt? Inkább a főnököddel vagy inkább a szomszédoddal feküdnél le? Vagy egyikkel sem?
Ha te is szeretnél blogot, örömpolgárnak kell lenned!


nagyhusi blogja


Naked
Tapasztalatok, életpillanatok szigorúan őszintén...
Dinoszaurusz vagyok... hiszek a régi értékekben.
Itt is embereket keresek.
Naiva vagyok, de vállalom...


hiszti
#107 (2014-09-21 21:05:23)

Biztos más is sok megkeresést kap. 
Rengetegen keresnek, és sokakkal beszélgetek is. Ki kedves, ki kevésbé az.
Aktív életet élek. Imádok új emberekkel megismerkedni.
És bizony akad olyan, akivel mélyebben ismerkedem, átlépünk más oldalakra, látjuk egymást.
Innen a találkozás következne.
Nem szokásom senkit kibeszélni. Most sem teszem.
Viszont nem bírom az igazságtalanságot, meg azt, amikor az úrnak velem van baja, de máshoz szalad panaszkodni....
Azt meg nem tartom fairnek, hogy valaki a nyavalygása miatt engem ítél el....
Nem bírom a férfihisztit. (a nőit sem)...
Nekem nem szokásom a hiszti. Mi több, megtanultam kezelni az ilyen helyzeteket. Nehéz felidegesíteni.
Nem hagyom magam. Azt azért nem hagyom szó nélkül, hogy valaki a közösben erőlködik...
Mert nem tudja feldolgozni, hogy nem lett köztünk semmi...

Sokan vannak, akikkel nem lesz semmi...
Elfogadják. 
Ez az intelligencia.
A többi hiszti.
És így nevetséges és szánalmas.
És ennyit ér. 
Vagy ennyit se.

7 hozzászólás |

Tessék, tessék!
#106 (2014-09-20 14:19:41)

Tessék, tessék!
Megérkezett Erotikaváros!
Színes kavalkád! Egyéniségek és átlagemberek! Jellemek és jellemtelenek!
Tessék, tessék!
Magamutogatók és bujdosók! Kedvesek és kedvetlenek!
Viccesek és humortalanok!
Ábrándozók és földön járók!
Tessék, tessék!
Nézzenek be hozzánk! A műsor garantált!
Itt mindenki önmaga lehet(ne)!
Nem kell hoznia még egy embert...csak ha akar!
Tessék, tessék!
Itt még őszinte is lehet. Nem követelmény, de ha szeretne, ezt is megteheti!
Tessék, tessék!
Szívesen látunk mindenkit!

Ez lehetne egy kikiáltó szlogenje. Tele csábítással.
Én önszántamból, saját kedvemből vagyok itt. Szeretem az igazi embereket. Szeretek beszélgetni.
Szeretem a közös csetet.
Egyre többször futok bele szándékos bántásba, ostobaságba, gyűlölködésbe. 
Egyre többen játsszák meg az eszüket nettündérnek, nethuszárnak képzelve magukat.
Nincs ezzel baj...csak szaporodnak....
Tartalmas, érdekes beszélgetéseket folytattam itt, és szeretném, ha nem múlt idő lenne.
Kedvelem az itteni emberek jó részét. 
A többit eddig kizártam.
A gyűlöletet, a fröcsögést, a bunkóságot nem értem. Mondjuk, nem is akarom érteni.
A felsőbbrendűséget sem. 
Én nem vagyok több senkinél, de ő sem több nálam.
Egyenrangúak vagyunk, ha tetszik, ha nem.
Én nem ítélkezem. Nem is kell. 
Mindenki minősíti magát a szavaival, tetteivel.

És akkor...
Lilavárosban mindenki találhat barátot, kedvest, beszélgetőpartnert.
Tessék, tessék!
Jó szórakozást mindenkinek!

Nincs hozzászólás. |

szerelem?
#105 (2014-09-19 22:51:26)

Hosszú nap volt. 
Talán túlságosan is.
Hihetetlen érzéskavalkád van bennem. Rengeteg energia mozdult meg ma körülöttem. Éreztem az áramlást, és jó volt elfogadni.
Már a reggel csodásan indult: bőrömön láthatóvá vált a szeretkezésünk nyoma. Elmosolyodtam, ahogy felidéztem az arcát, az érintését... ahogy mozdult bennem, miközben vadul csókolt. A kéj hullámzása is felidéződött. Megborzongtam...és megszólalt a telefon: Ő volt. 
Hangja kellemes, igazi úriember.
Testem azonnal reagált rá. Hm, összeharaptam az ajkaimat, mikor felidéztem arcát, ahogy belém hatolt...
Nehéz volt a munkára koncentrálni.
Emberek jöttek-mentek. 
Beszéltem, érveltem, kérdeztem.
Győzködtem, egyeztettem, hallgattam, feleltem.

8-kor végeztem. Leültem egy barátnőmmel. Mesélt, csacsogott a kedveséről. Eddig is szép volt, de most még szebbnek láttam. Ragyogott.
Szerelmes. Kétség sem fér hozzá. Minden mondatában érzem. Csapongott, sztorizott. Jó volt hallani.
Nem irigy voltam. Eszembe se jutott. Megérdemli, teljes mértékben.

Elgondolkodtam.
Fura dolog a szerelem. Teljesen megforgat, karjaiba vesz és földhöz vág.
És mégis.
Van benne jó...
Volt benne jó.
Lehetne jó....

Szerettem szerelmes lenni. 
Félek, ma már nem tudnék...
Bonyolult. Fáj. Értelmetlen.
Nem szomorít el a tény. Elfogadtam.
Ha változni fog... remélem észreveszem..
Remélem...tényleg..észreveszem..

5 hozzászólás |

legyintve? őrizve...
#104 (2014-09-18 15:39:05)

Amikor egy kapcsolat mélypontra ér, két lehetőség van: vagy próbálják megmenteni, vagy csendesen beletörődve elválnak.
Ez az élet rendje. Mégis...valami eltörik, valami fáj.
Nem lehet egy vállrándítással vagy legyintéssel elintézni.
Könnyű azt mondani, hogy jobb lesz nélküle, nem lesz konfliktus, se értelmetlen lélektépő vita....
Tény, nem lesz.
És nem lesz mosolygó szájsarok, csipkelődő ajakbiggyesztés, nyelvheggyel való ajaknyalás.
És nem lesz a másik által befejezett mondat, sem simogatás, sem csók... 
Persze, lehet újra vállat rándítani: Kit érdekel?
Az, ami természetes volt eddig, az most nem lesz.
Sebaj, majd megadja más....
Nagy kedvenc az Annie Hall című film...amikor átélné ugyanazt a nevettető szituációt, amit Annie-val. És nem megy. Mert az ember más...
Szóval, minden veszteség valódi. Annak az embernek a hiányát élem meg, akivel boldog s kevésbé boldog pillanataim voltak.
Nem természetes az, hogy együtt vagyunk. Tenni kell érte minden nap. Nem kell rózsaberek, sem drága ékszer. Figyelem kell. Az érzés, hogy fontos vagyok, hiányom éppúgy megviseli, mint az övé engem.
Egy kapcsolat vége a rutin.
Amikor már nincs vágy...amikor már minden megszokott..amikor már nem játék van, hanem legyintés.

Én boldog vagyok. És tudom, nincs semmi kőbe vésve. 
Kedvesemre figyelek, és ő is rám.
Amíg így van, a világ kerek.
Vigyázunk rá, vigyázunk egymásra. 
Kezünkkel ölelünk.
Nem legyintünk.
Karjaiban biztonság van, puszijaink gyengédségről árulkodnak.
Két ember harmóniája.
Biztos lesznek rossz napok...de amíg figyelem van, nagy gond nem lehet.
Szemünk őrzi a másik szemét.
Jaj...túlcsordult a szívem...

3 hozzászólás |

megér(t)ve
#103 (2014-09-17 07:37:13)

Mindennek eljön a maga ideje.
Eljutottam odáig, hogy képessé váltam a boldogságra.
Megértem arra, hogy komolyan vegyek dolgokat, de ne lihegjem túl.
Találtam valakit, aki megért, és elfogad olyannak, amilyen vagyok.
Nem akar megváltoztatni, nem kell jobbnak lennem önmagamnál...
Együtt töltöttük az éjszakát. Megízleltük egymás testét s a gyönyör különböző formáit éltük át.
Reggel, kócosan, álomittasan néztem rá, s ő csak ennyit mondott (klasszikust idézve):
- Az, aki szép, reggel is szép.
Elmosolyodtam. Eszembe jutott az éjszaka szenvedélye.
Jó vele. Testileg és lelkileg is hazataláltam hozzá.
Nem szőke herceg, de akár paripán is érkezhetne...
Férfi a javából.
Hm...még most is mosolygok, ha az éjszakára gondolok...mint a vadalma.
Vidám napnak nézünk elébe.

4 hozzászólás |

szívrabló
#102 (2014-09-14 14:28:18)

Nem mertem belekezdeni Pedig kezdettől fogva éreztem, hogy különleges.
Udvarias, figyelmes, érzékeny.
Emellett határozott és pontosan tudja, mit akar.
Ezek azok, amiket mindig kerestem egy férfiban.
Ezek a férfi tulajdonságai nálam.
Nem kerestem. Hagytam, hogy megtaláljon.
Pedig győzködnie kellett.
Az első találkozás aztán eltüntette a kétségeket.
Nyilvánvaló lett, hogy egymás társaságát nemcsak elviseljük, de kívánjuk is... a másik testét és lelkét is...
Végre hosszú várakozás után megtaláltuk egymást. Eltűnt minden kétség. Nincs birtoklás, nincs féltékenység.
Emberség, tisztelet és mérhetetlen vágy van...
Ő az, aki mellett hallgatni is jó.
Várom a találkozásainkat. És ő is.
Sokan mondták, ez nem az az oldal, ahol ez megtörténhet.
Mégis megtörtént.
Nem azon gondolkodom, meddig tart, hanem átélem a pillanatokat.
Így válnak ünnepnappá a hétköznapok.
Igaza volt az egyik barátomnak, aki azt mondta, ha megtalálom a belső békét, bevonzom a boldogságot.
Így volt.
Boldog vagyok.
És ezt osztom meg vele...
Eropolis jó hely. 
Én mindig mondtam.

22 hozzászólás |

jól mulatok
#101 (2014-09-13 14:38:56)

Tegnap volt valami a levegőben...
Többen megpróbáltak belém kötni.
Nem tudom, mit tettem, vagy milyen átok ül rajtam, de fura volt.
Nem ecsetelem, mert az okokra még nem jöttem rá.
Ami általános volt: az intelligencia hiánya.
Jól mulattam, ahogy szerettek volna megbántani, de nem sikerült....
Nem tudom, honnan jön, de megmosolyogtató, ahogy valaki a hangerővel vagy a káromkodással próbál érvelni... Mert az észérv hiányzik ugye...
Megtanultam, egy szint alá nem szabad menni...mert ott legyőznek a rutinjukkal..
Én szeretek vitázni. Érzelmi felhangok nélkül. 
A vita nézőpontok ismertetése, nem kell meggyőznöm senkit, azt majd megteszi ő magával. Vagy nem, de ismer más nézőpontot is.
Itt (is) az a baj, hogy mindenáron meg/le akarják győzni egymást az emberek. Ha szépen nem megy, akkor káromkodva. Márpedig a "te hülye stb. vagy" az nem érv...
Komolyan nem értem, hogy miért kéne megsértődnöm egy vadidegen ostobasága, modortalansága miatt. Ez legyen már az ő problémája.
Egy pillanatra sem vagyok hajlandó ezzel mélyebben foglalkozni.
Természetesen beszélgetek. És jót/jól mulatok, amikor megfeszül, hogy vérig sértsen vagy kibillentsen az egyensúlyomból.
Sérteget, előbb a szüleimet, aztán a külsőmet, aztán az életmódomat. Közben azon gondolkozom, miért. Milyen kéjes örömet okoz neki, hogy azt hiszi, megbánthat...
Közben jókat mulatok és pszichológiai ismereteimet bővítem...
Én ide beszélgetni, ismerkedni járok. Természetesen olvasom a közös csetben, hogy ki, hogyan reagál. Véleményem is van, de megtartom magamnak. Nem minősítem, mert nem érdekel.
Aki velem beszélget, az tudja, milyen vagyok, elfogadjuk egymást. Nem kell megváltoztatnom, csak megismernem. Nagyon mély beszélgetéseink vannak. Lélekemelők.
Szóval értetlenül állok egyes emberek, viselkedések előtt.
Érzelmeket nem vált ki. 
Haragot pláne nem.
Mulatok..
Egy okos embert idézve: Amit nem értek, az nekem szól.
Ezt nem értem.
Nem is veszem fel.

Én maradok én. 
A bőrömben.
Rám illik, passzol.
Jól áll.

1 hozzászólás |

napi summa
#100 (2014-09-12 18:24:35)

Ma, a heti munka után megjutalmaztuk magunkat a kolléganőmmel. Finom sütit ettünk, s csipkebogyó teát ittunk.
Csacsogtunk, és kifejezetten jól éreztük magunkat.
Mindketten harsányak vagyunk, ha nevetünk, hallják mások is. 
Rosszalló, olykor irigykedő tekintetek vizsgáltak, kutattak minket.
Nem érdekelt...ott és akkor nagyon jól voltunk...
Nem másnak akartunk megfelelni, "csak" jól érezni magunkat.
Aztán beszélgetésünk komolyabbra fordult.
Előjöttek a kevésbé mosolyogtató gondolatok..
Félelmek, tervek kerültek elő, s éreztem, ahogy kimondatott, minden elsimult...
Aztán a mondat: sosem szerette önmagát.
Ez a mondat szinte beleégett az agyamba..
Eszembe jutott egy duci kislány, aki mindig szép akart lenni... egy másik testben.
És megszületett a kérdés: Szeretem én magam?
A válasz kézenfekvő. Mégsem tudtam rábólintani rögtön.
Egészen idáig járt a fejemben. Igen, szeretem magam. Azt, akivé váltam. Nem vagyok tökéletes, de nem is vágyom rá.
A vizsgálódás közben oda jutottam, hogy megnézzem, mit tettem eddig. Rájöttem, hogy magamat mindig mások mögé helyeztem. Mindig más volt a fontos. 
Ebből összeraktam a feladatot: tudatosan és tudat alatt is szeretnem kell magam annyira, hogy képessé váljak a boldogságra.
Nem a külsőség zavar, testemet rég elfogadtam...sőt, a szemeimet, mosolyomat, grimaszaimat, csípőm és mellem szeretem is.. 
Mondjuk úgy, hangsúlyozom, ami tetszetős...
Naivaságom, hiszékenységem tesz olykor gyengévé. Valamiért hiszem, hogy az emberek jók.
Aztán amikor orcára hullok, akkor szidom magam. Legközelebb pedig ugyanúgy naivaként viselkedek.
Ez vagyok.. naiva, de szerethető...

Viszont a mondat jó. Kérdésként megfogalmazva is.
Lehet, hogy sok vita, baj, fájdalom oka az, hogy az emberek nem szeretik magukat, és kudarcaikat másokra vetítik ki...
Érdekes kérdés.

Innen nézve, megérte a beszélgetés ma is...
Szerintem a bölcs ember jól kérdez.
Igaz, a bölcsnek válaszai is vannak.
Kérdezek- válaszolok.
Jó úton haladok.

2 hozzászólás |

zuhanás
#99 (2014-09-10 18:59:47)

Megtanultam, mindenért fizetni kell.
Botor módon mindig elkövetem a hibát, hogy azt hiszem, minden rendben van.
Szépen berendezem életemet, elhúzom a függönyöket, hadd áradjon a fény...Minden csodaszép(nek látszik).
Aztán lassan gyűlnek a felhők. Nem tűnik vészesnek, csupán aprócska viharnak.
Aztán az első villámcsapás után elszabadul a pokol...
Minden összedőlni látszik...és összedől.
Én pedig járkálok életem romjai közt, keresem azokat az elemeket, amiket még megmenthetek. Mindig találok értékeket, elpakolom a lelkem zugaiba, de a két kezem üres. Hiába nyújtom ki kutatón, senki nem nyúl felém.
Miért is tenné? Miért is várom?

Ilyenkor eszembe jut, magasról csak nagyot lehet zuhanni. De már immunis vagyok a fájdalomra. Rutinosan tápászkodom fel, rutinból törlöm le a port, igazítom helyre megtépázott lelkemet. Ha  minden a helyén, mehetek tovább.
Ez is az életem része.
Sose féltem a fájdalomtól...hiszem, hogy formálja jellememet. Mindig tanulok...vagy nem.
Nehéz napon vagyok túl. Sok minden csapott össze a fejem felett.
Kimondatott.
Egy értékem maradt: egy szempár figyelő tekintete.
A hozzá tartozó kéz, mely talán nem lök el. Talán még ölel is.
Ideje feltápászkodni..por töröl, lélek igazít.
Szervusz élet! Új kört kezdünk...
Készen állok.

2 hozzászólás |

megfizethetetlen....
#98 (2014-09-09 18:50:53)

Hm, egy reklám kapcsán jutott eszembe...
Sajnos manapság minden árucikké válik. Akinek pénze van, az azt gondolja, mindent megvehet. Ételt, életet, hatalmat, rangot.
A pénz nem boldogít,de jó ha van...
Addig, amíg az, aminek teremtetett. Fizetőeszköz.
Vannak olyan pillanatok, melyek megfizethetetlenek..
A teljesség igénye nélkül:
- a gyermekemmel való első találkozás- amikor hosszú szenvedésünk után beleszerelmesedek egy életre
- az első bizonytalan léptek, s a kimondott szó varázsa: anya
- az első csók 
- a sokadik csók a kedvesemmel...
- a szerelem, ami tényleg olyan, mint a filmekben...pillangók a gyomorban...
- az első siker, amikor elkiáltom magam: Anya, megcsináltam!
- egy barátság fájdalma és öröme
- egy volt tanítvány mosolya és elismerése: Ön miatt lettem tanár....
- A FÉRFI pillantása, mely jelzi, nincs nálam szebb a világon
- a kétség könnycseppje s a bizonyosság mosolya
- az elvégzett munka utáni pihenés
- mások bizalma, melyet nekem adnak
- annak a szempárnak a csillogása
- az ajándékba kapott idő alatti együttlét
- egy levél: hiányzol
- egy idegen mosolya...
Sorolhatnám....
Értékes és megfizethetetlen pillanatokból áll az életem.
Én gazdag vagyok. Mérhetetlenül gazdag...
Sose panaszkodtam, hogy hogyan élek...most már tudom, miért nem..
Az ok egyszerű. Mert nincs okom panaszra. Az engem ért hatások kiegyenlítik egymást. Nincs félig teli vagy félig üres pohár...CSAK pohár van...s benne folyadék.
Néha elfeledem, hogy a teljességet lássam, néha siratom magam, aztán az élet megbök, és azt mondja: Minden rendben van. 
Ilyenkor azt gondolom..tényleg.
Ha valaki mindig csak a rosszat látja, keserűvé válik...
Én a keserűt csak csokiban szeretem...emberben nem.
Megfizethetetlen az, amikor egy idegen arcára mosolyt csalok...és a legjobb smink a mosoly.
Mindenkit gyönyörűvé tesz....

Én látom. Tudom.
;)

3 hozzászólás |

mondjuk ki!
#97 (2014-09-07 15:45:25)

Szerintem a legtöbb agresszióért az elfojtás felel. Igyekszünk nem konfrontálódni a környezetünkben élőkkel, miközben szívünk szerint beolvasnánk nekik...
De..mégsem tesszük. Miért? Mert ismer, beszélt már velem, és mit gondol majd rólam, ha kifakadok...
Kit érdekel?
Sosem voltam híve a hallgatásnak...
Ha úgy érzem, hogy megbántottak, igaztalanul vádoltak, akkor válaszolok. Ott és akkor.
Így nem lesz görcs sem a torkomban, sem a gyomromban, nem szólok be ismeretlen embereknek csak azért, mert frusztrált vagyok más miatt.
Ha nem szeretnék leülni, nem teszem.
Ha nem értek egyet, nem bólogatok.
Ha véleményem van, elmondom.
Ha bántanak, megvédem magam.
Ha mondandóm van, el- és kimondom azt akkor és annak, amikor és akire tartozik...
Túl sokan nyelik a haragot, és ez nem vezet jóra.
Mondjuk ki, ha elegünk van!
Mondjuk ki, ha tele a hótopánunk!
Mondjuk ki, ha nem kapunk tiszteletet!
Mondjuk, mondjuk, mondjuk...
A megfelelő formában...hisz..
a stílus maga az ember...

3 hozzászólás |

lopott idő
#96 (2014-09-05 19:12:48)

Egyik kedvenc filmem..és ma elgondolkoztatott.
Vajon, ha tudnánk, mennyi időnk van, másképp élnénk az életünket?
Ha idővel fizetnénk az életünkből, vajon mit vennénk meg? Érdekes kérdés..
Elmerengtem rajta...
Rendszerint időzavarban vagyunk. Mindig akad más, fontosabb dolog, ami miatt időnket másképp osztjuk be.. Ami miatt elnapoljuk megbeszélt találkozóinkat.
Valakit váratunk, valakit visszautasítunk, mert azt hisszük, jobban járunk általa...
Ismerek olyat, aki addig halogatta a találkozást, míg elbúcsúzni sem tudott...
Idő...
Azt hisszük, uraljuk, pedig szép csendben megöl minket.
Idő... szabadosan bánunk vele...
Sokan szeretnek késni.
Egy nagyon kedves ember, aki szívemnek lakója, azt mondta, ő nem késik sehonnan, mert tiszteletben tartja mások idejét... (és eddig sosem késett)
Idő...
Megannyi megközelítés...
Ha tudnám, meddig élek, kihasználnám az időt. Vagy beleőrülnék a haláltudatba. Vagy vállat rándítanék.
Ha fizetnem kellene az időmmel? Mire áldoznék?
Nem tudom...
Annyira nehéz ezt átgondolni... Hisz most időmilliomos vagyok - talán halandóságom tudata belém nyilall néha.
Pazarlásom a tudatlanságból fakad.
Ezért nagyon vigyázok arra, hogy ne csapjak be senkit...Ha megbeszéltük a találkozót, akkor hason csúszva is, de ott vagyok.
Tisztelem a másik idejét is.
Rám szánta. Nekem adta.
Mert velem akar lenni.
Idő...
Lopott idő.
Kitől is lopom?
Ha pazarlom, eljátszom, akkor magamtól.
Mástól lopni bűn...
Magamtól hülyeség...

Az időmmel én rendelkezem..és annak adom, akinek szeretném...és aki nekem adja a sajátját.
Adok-kapok.
Ez így van rendjén.

5 hozzászólás |

vélem én(y)
#95 (2014-09-02 20:09:10)

Valahogy semmi se jó….
Gyermeknél gyorsabban nő az illúzió- szól a régi PG Csoport szám…
Az emberek többsége panaszkodik. Mindig. 
Talán sokkal egyszerűbb a hibákat, nem tetsző dolgokat kritizálni, mint szembenézni önmaga tehetetlenségével. 
Érdekes ez… A jót természetesnek vesszük, nem értékeljük…
Könnyebb a rosszat keresni másban, a másikban…
De mi is a rossz? Az, ami nekem nem tetszik? Nem hinném…
Nem tisztem, hogy mások életét megszabjam, értékeljem, hisz nem élem a hétköznapjaikat.
Nem szeretek panaszkodni…
Az életünk nem arról szól, hogy a rosszat keressük. Annyira rövid…és annyira szép…
Imádom a pillanat varázsát, amikor tömény életszirupot szívok magamba…olyan, mintha minden szépség, öröm, boldogság egyetlen pillanatba sűrűsödne össze. És még szebb, amikor a pillanat perccé bővül…és végre minden sejtemben érzem a harmóniát.
Remélem, sosem leszek keserű…hogy sosem lesz az, hogy másokat lenézek, mert másképp élik életüket.
Remélem, mindig észre fogom venni a madarat a csupasz, téli ágon, a szivárvány színeit eső után, a kedvesem arcán átsuhanó mosolyt vagy épp bánatot, s ez utóbbit talán enyhíthetem is.
Nem keresek bűnbakot saját elcseszett életem miatt, nem tüntetem fel magam másnak, mint aki vagyok, nem alázok meg másokat azon egyszerű oknál fogva, hogy nincs jogom hozzá…
Ugyanolyan vendég vagyok a világban, mint bárki más. Nem jár se több, se szebb, mint másnak…Pontosan ugyanannyit kapunk mindannyian.
S hogy miben különbözünk? Abban a képességben, hogy mennyire válunk alkalmassá a boldogságra…
Mert erre is meg kell érni…
De míg másokat kritizálnak, addig saját maguktól veszik el a lehetőséget.
És ezért nem a másik a hibás…

1 hozzászólás |

látszat
#94 (2014-08-31 19:22:59)

Sose hittem volna, hogy ennyire fontos a látszat.
Apropó: Privát hívás... fogadom.. beszélgetünk, mikor hallom, hogy az edények csörömpölnek, az egyik gyerek éppen nem öntötte magára a forrásban levő vizet...
Feltakarítok, leviszem a vérnyomásom, pulzusom normál szintre...közben telik az idő...
Visszatérve olvasom, neveletlen vagyok, és távozik...
Ezt nem szeretem. Tiltom. Erre üzen a "barátnőjével", hogy más vagyok, mint az adatlapomon. Visszaírtam, megköszöntem, hogy megnevettettek... Erre a "hölgy" letiltott.
Lehet, hogy nem vagyok bonyolult személyiség, de három mondatból nem lehet kiismerni...
Az úriember intelligensnek és humorosnak tartotta magát.
Úgy gondolom, lehet, hogy udvariatlan voltam, de a gyerekem fontosabb mindennél, egy privinél pláne...
Nem szeretem, ha megítélnek ismeretek hiányában. Ha tudja, milyen vagyok, akkor ítéljen, bánom is én...
A látszat...megtévesztő dolog...
Sajnos sokan nem néznek mögé.
Attól, mert valaki mosolyog, még fájhat belül.
Az, aki összeesik, nem biztos, hogy részeg.
Az, aki a családi fotókon mosolyog, nem biztos, hogy boldog.
Az, aki felemeli a kezét, nem biztos, hogy ütni fog.
Az, aki itt dominánsnak mutatja magát, nem feltétlenül az a való életben.
Az, aki intelligensnek mondja magát, nem biztos, hogy az...
Amikor látom, hogy egy pár csókolózik, de egyikük az óráját nézi...elgondolkodom, kellene-e ez nekem.
Azt hiszem, nem.
Amikor az anya mosolyog, de szorítja gyermeke karját..
Amikor szép ruhában vacsorázik valaki, de folyik az állán a lé...
Amikor kifizeti a méregdrága koncertjegyet, de végig az okos telefonon lóg...
No nálunk mi vagyunk okosak...nem a telefon.
Látszatvilágban élünk.
Én nem szeretem a látszatot...nem reagálok úgy dolgokra, ahogy nem akarok, csak mert úgy illik.
Szavaim, tetteim, életem mind azt tükrözik, amit hiszek, gondolok.
Nem vagyok hibátlan, sőt esendő vagyok.
De tudok szeretni, küzdeni, megbecsülni.
Ölelésem őszinte. Ahogy a haragom is.
Látszatvilágunkban minden torz...
Mert...
Mit ér a mosoly, ha a kéz legyint?

5 hozzászólás |

hazugság
#93 (2014-08-30 18:17:55)

A legkönnyebb dolog a világon…
A statisztikák szerint a leggyakoribb hazugság a Hogy vagy kérdésre adott Jól válasz.
Annyira egyszerű kimondani nem teljesen igaz dolgokat. 
Van, ami csak egy kicsi lódításnak indul. Csak egy kicsivel tér el az igazságtól…
A legegyszerűbb azt mondani, a másikat védem… Nem mondom ki, nem úgy mondom el…mert nem akarok fájdalmat okozni…
Ismerek olyan nőt, aki 20 éve él házasságban, saját bevallása szerint sosem volt orgazmusa… Férje minden alkalommal büszkén meséli, milyen tökéletesek ők ketten az ágyban. Én pedig örülök, hogy nem kérdez, és ez nem az én életem. Értem a szándékot… csak igazán nem boldog egyikük sem...hisz az egyik hazudja, másikuk nem tudja…
A hétköznapok is tele vannak apró füllentésekkel… Finom az étel (brrr), nem kérek még egy szelet sütit (pedig isteni és ennék még), igazad van(miközben tudja, nem).
A szexualitáshoz is kötődnek hazugságok. Volt, amikor még én is lódítottam,,, Aztán megtanultam, nem szabad… Ma már jelzem, ha valami nem úgy történik, ahogy nekem jó. Van egy szabály, amit kedvenc írónőmtől vettem: összemagázódom azzal, akivel nem jó a szex…
Visszatérve az eredeti témához…
A hazugság megítélése egyéni. Én nem kedvelem…inkább tudjam az igazat, és dönthessek.
A megnyilatkozásaimban is ezt alkalmazom. Nem szeretek lódítani, többek közt azért sem, mert elfelejtem, mit hantáztam.  Az igazság fáj ugyan, de tiszta lapot teremt. Nem vagyok igazságosztó, nem avatkozom mások életébe. A sajátomat élem, próbálom irányítani több-kevesebb sikerrel. Barátaim, de még ellenségeim is tudják, nem fogok hazudni. Nincs értelme… A pillanatnyi nyugalom nem éri meg. Tisztán látni a helyzetet, s az alapján dönteni…na az jó.
Nem vagyok tökéletes…távol állok tőle.. Sosem vágytam arra, hogy szupernő legyek. Csak élek a lehetőségekkel, követem az elveimet. Közben próbálok őszinte lenni, s ez az esetek többségében megy. 
Más meg a maga elvei alapján él. Dönt, beengedi-e a lódítást az életébe vagy sem. Nem ítélkezem. Semmi közöm máshoz. Egy barátom szerint aki sokat kérdez, sok hazugságot hall. 
Én kérdezek, és remélem igazat hallok. És ha kérdeznek, igazat mondok.
Nagy teher. De…senki nem mondta, könnyű lesz…

6 hozzászólás |

vele
#92 (2014-08-29 01:10:43)

Valahogy úgy alakult az utóbbi években, hogy fiatalabb pasikat vonzottam, velük kavarodtam különböző kalandokba...
Mostanság helyreállt a rend... Korban hozzám illő úriember talált rám..
Vele lenni a teljesség...
Intelligenciája lenyűgöző, mindenről értekezhetünk.
Beszélgetéseink idején teljes értékű nő vagyok... Neki elhiszem, nincs más. Érzem a pillantását a melleimen, bőröm piros...éget a tekintete. Megnedvesítem ajkaimat, s látom, szívesen érezné ajkam érintését.
Tudjuk mindketten, hogy férfi és nő játssza az élet legszebb játékát.
Incselkedem vele, majd elmosolyodom, s ő pontosan tudja, mindenem az övé...
Látom, ahogy elgondolkozik azon, mit is tenne szíve szerint velem...Szeme csillog, szája csókra áll, testem pedig reagál...
Bámulatos, mi mindent kibír test és lélek a beteljesülés ígéretére!
Gerincemen végigfut újra a kéj...borzongok, a gyönyör robbanására várva...
Hm, vele minden kerek. Tudja, amit tudnia kell, és én annyira nő vagyok...
Istenem, de hiányzott már...

2 hozzászólás |

életeken át...
#91 (2014-08-24 20:42:02)

Imádom a közös csetet.
Életek, sorsok rajzolódnak előttem..
Nem rögtön kapom, csak apró darabokban.
Nem mindegyik tetszetős… sok a sérült, fáradt, olykor dühös ember. 
A közösben is olvasok apró, árulkodó mondatokat. A beszélők becsempészik életük elemeit a látszatvidámságba. 
Értem én ezt…Idegenek közt könnyebb kinyílni. Lám-lám, az arctalanságnak is van előnye.
Hihetetlen, hogy mennyi információ húzódik meg egyetlen mondatban…
Hátrány az, hogy nincs lehetőség nonverbális kommunikációra…ahhoz szükség van az érzékszervekre…
A privát az más…ott komolyabban lehet ismerkedni, beszélgetni. Ott sokkal könnyebben szakad át a gát… Hiába vagyunk idegenek, mégis gyorsabb a megnyílás.
Szeretem ezeket a beszélgetéseket. Az emberi szó gyönyörűségét. Szeretem, hogy nyíltan beszélgetünk. 
Természetesen elfogadom, ha valaki mást akar…ha sürgeti az idő, ha csak alkalmi szex kell, ha nem akar lelkizni. Ilyenkor sok sikert kívánva távozom.
Aki marad, aki időt szán rám, azzal tartalmasakat beszélgetünk….
Ezekből lesz a találkozás, a szeretkezés…olykor vad szexualitás…de mindenképp élmény….
Maradandó élmény.
Ahogy azok a barátságok, amelyek napról napra szövődnek…minden alkalommal új információval, újabb gesztussal, amely szerethetővé teszi a másikat….
Vannak barátaim…a valós és a virtuális világban is.
Látok sorsokat, olvasok fájdalmakról, megszólítok embereket…és a többség hálás a figyelemért…
Holott a figyelem, a tisztelet, az őszinteség természetes. Az én világomban az.
És megtalálom a hasonlókat…
Ezért is szeretem Lilavárost.
Meg különben is, olvasni, figyelni jó…
Emberség. 
Ez számít…

9 hozzászólás |

fantázia no. 1.
#90 (2014-08-22 19:41:17)

Velem szemben ült. Beszélgetésünk során őrizte a szemem. Figyelmes volt, hisz igyekezett tartani a szemkontaktot. Néha elkaptam pillantását, mely a melleimet simogatta. Ilyenkor elmosolyodtam. Nőiességem érzése erősödött.
Szemei csábítottak, lénye erőt és határozottságot sugárzott. Biztonságban voltam. Jó helyen.
A vacsora után elindultunk… kezemet fogta. Közelsége izgatottá tett. 
A kocsiban aztán leomlott minden fal. Csókja izgató és szívdobogtató volt. Kezei kutattak, és én vágytam, hogy sokáig tartson. Sóhajtott és az autó elindult. Tudtam, ha megérkezünk, az övé leszek. Akartam és vágytam rá. Keze a combomon pihent, minden pirosnál csókban forrtunk össze.
Mikor odaértünk, már remegtem. Valahol útközben elvesztettem az önuralmamat. Ő is a határon járt…az az egy előnye volt, hogy vezetett.
A lakásban aztán megváltozott ő is… Felém fordult, a hajamba túrt és magához húzott. Csókja követelőző volt. Megadtam magam. Keze a hátamat simogatta, majd csípőmre siklott. 
Az én kezem sem tétlenkedett. Fenekét, hátát simogattam…Éreztem feszülő vágyát, s ez gátlástalanná tett. Nem tudtam, akartam várni. Azt akartam, meztelen bőrünk érintkezzen. Kibontogatott ruhámból, miközben lesimogattam a ruhadarabjait róla. Kezeink kutattak. Lefektetett. Ajkai felfedező útra indultak. Megborzongtam, mellbimbóim megmerevedtek. Észrevette és játszani kezdett velük. A testem reagált…ujjai felfedezték rejtett zugaimat. Feje combjaim közt pihent, nyelve nem tétlenkedett. Megremegtem, mikor megéreztem a kéj lehetőségét. Keze, nyelve simogatott.
Ekkor már érezni akartam a számban, testemben… Fordultunk és én finoman csókoltam, nyaltam férfiasságát. Sóhaja, remegése biztatott. Éreztem, ahogy belekeményedik a számba.  Ekkor leengedtem őt egészen a torkomig. Felszisszent. Egy darabig élvezte, aztán irányított.
Mozdult újra… amikor belémhatolt, nemes egyszerűséggel robbant a kéj… Elöntött a nedvesség, így könnyedén mozgott bennem… hol lassítva, hol fokozva a tempót… Pozíciót, helyet váltogatva éreztem őt..mindenhol..
Testem minden porcikája érezte, élvezte az együttlétet. Átéltem a saját és az ő orgazmusát is. Annyira természetes volt a tabuk nélküliség… Ajkaimat haraptam, és felkiáltottam, amikor elélveztünk...előbb én, majd ő…
A kéj utóhullámai lassan elültek. Szájunk sarkában elégedett mosoly vibrált. Titkunk immár valósággá vált. És a vágy? Nem múlt, csak csillapodott kissé. Az idő korlátai elmosódtak.
Minden mozdulat, minden édes emlék izgalommal tölt el.
Kívánom őt… és ő is engem. 
Ui.: Szösszenetem a fantázia szüleménye…A valósággal való esetleges egyezés  csupán a véletlen műve…

Nincs hozzászólás. |

érzékek (b)irodalma
#89 (2014-08-22 05:34:30)

Érzékszervek...
Csodálatos adományok. Mindent át- és megélhetővé tesznek.
Amíg távol van, csak sejteni lehet erejét, ránk kifejtett hatását.
Látás: legtávolabbi érzékelésünk. Az első benyomás. Megtapasztaljuk a hétöznapokban is és itt, Lilavárosban is.
Hallás: még ezt is átélhetjük a poliszban, ha valaki vállalja, hogy hangot is ad...akár a képnek, akár gondolatainak.
Tapintás: no ehhez már valódi közelség kell. Imádok megérinteni másokat..érzem, ahogy a bőr alatt izmok feszülnek...ahogy kezem simogatására megérkezik a válasz...s a másik keze félrelök vagy épp simogat.
Szaglás: mindenkinek van egy rá jellemző illata, ami annyi mindentől függ. Legszebb illatunk a feromoné, amelyet orral nem, de aggyal tökéletesen érezhetünk...minden hatásával együtt...
Ízlelés: a legmerészebb, hisz négy érzékszerven már átengedtük a másikat, az élményt. Látszólag egy lépés hiányzik a teljességhez...amikor megízleljük a másikban rejlő csodát...
Az érzékek birodalma viszont még nem teljes...kell a lélek érzékelése is. Ehhez vezet az öt ajtó, s a hatodik dönti el, ki marad, ki távozik..
Hisz mit ér az íz, ha az illat nem jó...Mit ér egy mély hang, ha a csók íze nem bizsergető...
Szeretem az érzékeimet...az általuk közvetített egységet értékelni, elengedni vagy elfogadni.
Az érzékek birodalma hívogat....szeretek ringatózni ott benn...
Míg a látás becsaphat, a hang elvarázsolhat, az illat fogva tarthat, az érintés kábíthat, s az íz elandalíthat...addig az öt összhatása átszűrve a léek hullámain teljes harmóniát ad.
Szeretem az összes érzékszervem. Együttesen még sosem csaptak be.
A boldogságos eufórikus állapotom is nekik köszönhető. 
Érzékeim befogadják, érezhetővé, élvezhetővé teszik a világunkat.
Jó ez most..
Nagyon jó.
Érzek, érzékelek..majd talán kell több is.
De most így jó...

Nincs hozzászólás. |

kamu és egyéb érdekesség..
#88 (2014-08-19 02:14:49)

Pár napig távol voltam Eropolistól.
Jó volt a valóságot megtapasztalni, meg aztán megtaláltam azt, akiért jöttem...
Ám hiányzott a város, hiányoztak a barátok.
Erre belecsöppenek értelmetlen vitákba, beleütközöm a kamus kifejezésbe...
Elmondtam a közösben, de megteszem itt is.
Nagyon könnyű bántani másokat, de se szebb, se okosabb, se több nem leszek általa...
A másik...csak az bánthat meg, akit pajzson belül engedek...Egy számomra ismeretlen, arctalan valaki nem bánthat...
Egyszerűen nem teheti. 
Beszól? na és akkor mi van? Beesik az eső.
Sérteget? Ugyan már! Nem kell tudomást venni róla...
Szeretem a monitor mögött lapulókat, akik megmondják, mi a tuti...
Ja, mert arccal tenni nehezebb.
Sose bántanék senkit azért, mert a munkahelyemen a főnököm bántott.
Itt meg pláne nem.
No mindegy...
Kamusok...
Én úgy utálom ezt a szót. Annyira nem értek egyet a használatával...
Veszélyes dolog...
Olyan könnyen kimondható...és mindig az kiabál, akinek a háza ég...
És vajon az mennyivel több, aki meggyanúsít másokat?
Hm..Eropolis a társadalmunk kicsiben. Nem az a baj, hogy különbözünk, hanem hogy közben másokba taposnak egyesek...
Pedig itt is emberek vannak...szép számmal..
Botlanak, elesnek, talpra állnak..
Én naiva vagyok, és még mindig hiszek, segítek...
Viszont bepöccenek, ha valaki átver, vagy hülyét játszik velem...
Szóval azt hiszem, ez a város sem más, mint a valóság...bár talán egyszer tényleg érdemes lenne egy találkozót tartani...
Ki az, aki vállalja önmagát? Úgy, ahogy van..
Nem, amilyennek láttatja magát...
Nem, nem vagyok keserű... inkább tárgyilagos.
Jaj, majd elfeledtem..nagy kedvencem a közösben való üzengetés...
Amikor nekem szól az információ, de másnak mondják mintegy példabeszédként...
Úriember leku...áz (semmi nem volt köztünk), mert mutattam magam (ruhában!) a közösben...
Elküldöm. Ekkor másnak mondva, nekem címezve megtudom, milyen rosszak is egyesek..mert nem fogadják el a bocsánatkérését...
No, ezek az újdonságok.
Szeretek itt lenni, hisz vannak páran, akik szívem csücskei lettek...
S a beszélgetőpartnereim kedvesek, intelligensek...
Hiszem, hogy minden találkozásomnak oka van és mindenki, aki kilép, okkal nincs mellettem.
Vonzom a hasonlókat.
És ez épp elég...

7 hozzászólás |

ütközések
#87 (2014-08-13 23:52:19)

Egyik kedvenc filmem...ajánlom mindenki figyelmébe.
Mégsem a film miatt gondolkodtam el..
Mit jelent a szó?
Ütközés: valamilyen baleset, amelyben veszteségek érhetnek (emberi és anyagi veszteség)
Ütközés: valaki testi kontaktusba kerül a másikkal, és ellentétes erők feszülnek egymásnak...
Ütközés számomra az, amikor lelki és fizikális érintkezés történik...
Minden beszélgetés, minden találkozás egyfajta lélekhullámot indít el, mely végigfut embereken, történeteken át.
Ma sok beszélgetésem volt... hihetetlen történeteket hallottam.
Az élet nagyon jó játékmester, érdekes lapokat oszt, s a többség ügyesen játszik.
Minden történet szépen kerekedik, lassan egésszé áll össze...
Nincsenek események önmagukban..tegnapi találkozásom a mában is továbbél. 
Ütközéseim során apró puzzledarabokat találok, melyekből egy kép formálódik... 
Mindenki hozzátesz, igazít rajta.
Imádom a tartalmas, vitalehetőségeket rejtő, agyat izgató beszélgetéseket, ütközéseket...
Ezekben nem az erő a lenyűgöző, hanem a tartalom.
Délután, indulás előtt feküdtem az ágyamon. 
Végiggondoltam az elmúlt napok eseményeit. 
A tegnapi  találkozást, annak hatásait testemre, lelkemre, az életem aktuális történéseit, az emberséges emberek társaságában töltött időt, Eropolisos beszélgetéseimet...
Gondolkoztam, és elmosolyodtam...
Jól vagyok. Nagyon jól...Pár hónapja nem hittem volna...akkori ütközésem pusztított...A maiak építenek...
Mosolyogtam egész nap...
Este újabb pozitívumok jöttek...
Végre minden rendeződöni látszik..
Kinyíltam..
Istenem, de jó ez:)
Na, ütközök még párat...és lecsitítom másét..

1 hozzászólás |

fény(l)ek
#86 (2014-08-10 23:33:16)

Karinthynak van egy novellája, amiben elmeséli találkozását fiatalkori önmagával. Az ifjú számonkéri az álmait...felnőtt személyiségén..
Elgondolkoztam.
Kisebb koromban megvoltak az álmaim. Nem extráztam, férjet, gyerekeket, munkát akartam. Akkor ez volt a boldogság.
Játékaimban királylány voltam.
Ahogy nőttem, ráálltam az álmok végrehajtása projektre...
Gyorsan lemaradtam másoktól...a házasságot halogattam...nem éreztem, hogy ekkorát kell lépnem.
No mindegy..
Barátosnémnál töltöttem a hétvégét..barátságunk jócskán nagykorú már...
Felelevenítettük lányságunk korát, s az álmaink is előkerültek. Létünk térképe folytonosan fedi fel magát, de van még fehér folt.
Sírva nevettünk múltbéli magunkon, és ugyanakkor...volt irigység bennem a régi naivitásom miatt..
Magam elé álltam, és feleltem ifjúkori énem kérdésére...
-Mit váltottál valóra az álmaimból?
A válasz, szinte mindent...Menet közben változtattam olykor...hisz amit gyermekként gondoltam, nem ugyanaz közelről.
Máskor nem alkudoztam, ezért orcára hulltam..
Barátnőm hallgatott, majd megszólalt:
- A lelked ugyanolyan. Bármi történt, az szép maradt.
Tiltakoztam volna, de leintett.
- A fiam szerint szép fényed van...
Elmosolyodtam...
Három és fél éves szívem csücske fényesnek lát.
Egykori énem mindig bennem élt...nem lázad, hisz végig velem volt...Tudja, nem csak rajtam múlt. Kérdése sem számonkérő, inkább tisztázó volt.
Jól vagyok. Pozitívan nézem a világot. Annyi minden vár rám...
Vannak még vágyaim, régiek és újabb születésűek is...
Remélem, fényem kitart..

6 hozzászólás |

credo
#85 (2014-08-06 01:10:21)

Hiszek... 
Nem létezhetek bizonyos hitrendszer nélkül. Ahogy mások sem..
Hiszek abban, hogy semmi sem történik ok nélkül. Minden, ami életem része lesz (közel vagy távol), az okkal érkezik. Ahogy a távozás is okkal történik...
Hiszek abban, hogy az emberek alapvetően jók...csak bizonyos helyzetekben rosszul döntenek...
Hiszem, hogy jó úton járok, és utam végéről visszatekintve mosolygok majd..
Hiszek az elveimben, melyek alapján élek...
Hiszek az értékeimben, melyeket tisztelek és elfogadok...
Hiszek a gyermekeimben...abban, hogy jó alapokra építve eljutnak odáig, ahova indultak..
Hiszek a szó erejében...tudom, hogy minden szónak súlya van, s a kimondott szó sebezni és gyógyítani is képes...
Hiszek a tettekben...hisz van, amikor a szó nem elég.
(Inkább felsegítem az elesettet, mint szurkoljak neki távolról)
Hiszek abban, hogy sokszor azzal is segítek a másiknak, ha megölelem, meghallgatom.
Hiszek a szerelemben. Át kell élnünk.
Hiszek az emberségben, a szeretetben, a barátságban, a mesében, a valóságban, a bocsánatban, a döntéseimben,a szépségben, a jóságban, a világbékében...
Hiszek abban, hogy hinnem kell..
mert a klasszikust idézve: "hit nélkül sem alkotni, sem élni nem lehet"
S majd elfeledtem...a legfontosabbat...
Hiszek önmagamban...

1 hozzászólás |

nyitott tenyér...
#84 (2014-08-04 04:55:56)

Burokban nevelkedünk életünk első kilenc hónapjában...
A burok véd...sok mindentől...
Kell az élethez. A kezdethez.
Viszont utána ki kell jönni belőle, mert életképtelenné válunk....
Nem kell segítség...hisz erősödünk a küzdés által.
Így van ez a szeretettel is.
Ha valakin szeretünk, szeressük nyitott tenyérrel... hogy pihenjen, ne raboskodjon...(ha becsukjuk, megöljük)
Nem segítek, ha megoldom a problémáit.
Egy pillangót sem szabad a bábból kisegíteni..hisz szép lesz ugyan, de repülni sosem fog....
A szeretet fontos. Nem jár alanyi jogon. De nem küzdeni kell érte, hanem kiérdemelni.
Én sokakat szeretek. Szeretem kimondani.
Szeretem, ha valaki önmaga, nem játssza az eszét.
Szeretem, ha önmagam lehetek és nem kell jóppofizni azzal, akivel nem akarok.
A legnagyobb gond az volt, amikor valaki birtokolni akart...azt nem bírom.
Nem a törődést látom benne..hanem az önzést.
Nem büszkeséggel tölt el, hanem taszít.
Itt sokan birtokolni akarnak. Csak vele beszélgessek, privizzek, jöjjek ki a közösből...
Nem értem...
Miből gondolják, ez bejön?
Bárkinek is?
No mindegy...én csak szeretek embereket, botor módon azért, amilyenek...
Nem stimmel valami.
Velem.
Már megint.
Veszett ügy.

10 hozzászólás |

játsszunk...
#83 (2014-08-02 05:04:47)

Ajánlok egy új és érdekes játékot...
Játsszunk tiszta fejjel (amíg lehet), őszintén...
Nehéz játék. 
A feladat egyszerű(nek tűnik).
Nincs más dolgod, csak felvállalni önmagad.Nem azt, aki lenni szeretnél, hanem aki valójában vagy.
Nincsenek sem valós, sem képzeletbeli előnyeid...
A játék során nem kell minden szabályt betartanod, néhányat megkerülhetsz, másokat megszeghetsz...de ekkor bónuszpontjaid elveszted.
A pályán ketten vagytok. Mindketten tudjátok a szabályokat.. nincsen előnyben senki.
Közösen kell cselekednetek. 
A játék során minden szabadidőtöket együtt töltitek. Kényeztetitek testeteket és lelketeket. Mindketten a magatokét és a másikét is.
Nincsenek súgók, bár néha egyesek úgy érzik, joguk van beleszólni az életetekbe. 
A döntés a tiétek, kit és mit engedtek be saját világotokba.
Tiétek a tér és a idő adta lehetőség.
Ti döntötök, merre mentek, meddig maradtok egy helyen.
A játék célja az, hogy az úton együtt tudjatok haladni.
Ki győz?
Aki nevetni, szeretni tud a út végén...

2 hozzászólás |

mese mese (m)átka
#82 (2014-07-31 06:40:40)

Mindig tudtam, a mesék élnek.
Mindig nevettek rajtam, amikor felhőkbe történetet képzeltem.
Vagy amikor kislányként hercegnő, indiánlány voltam...
Bűvész kedvese szerettem volna lenni...
Vártam a királyfit, aki értem jön...
Aztán felnőttem, s a mesék megkoptak...
Sosem voltam igazi felnőtt, gyermeki lényem ott bújkált mindig.
Az idő telt.
Már férfivá érett a herceg, bolondos lánnyá váltam, feledtem a bűvészt.
Megtaláltam őt, aki se álruhás nem volt, se herceg.
Bíztam, ő az én párom...
Az volt..kicsit. Viszont éltre szóló ajándékot kaptam tőle: két fiút.
Gyermekeim mindig saját meséket hallgattak...olyan anyamesét...
Hőseim erősek és erényesek voltak, akik hittek a csodában.
A varázslat körülvett minket.. 
Szeretetcsöppek, megértésmorzsák, elfogadásillatok voltak mindenfelé.
Aztán a gonosz győzött. Itt nem volt esélye a jónak.
Ekkor új életre keltek a mesék...életmesék lettek.
Kacagtató, meghitt, indulatos, kiábrándult fejezetek követték egymást..
Nemrég megállt a történet a boldogság ígéretével... Aztán kiderült, csalimese volt. Vagy inkább nem volt mese.
Leültem, megbeszéltem magammal...
Új fejezet kezdődik régi-új szereplőkkel, új kalandokkal.
Kicsit tétováztam, merre induljak.
Aztán a virtuális mesevilágba jutottam...találkoztam hercegnővel és kobolddal, varázslóval és kisinassal, ördöggel és angyallal, cserfessel és hallgataggal, szigorúval és engedékennyel, csalóval és csalhatatlannal, szókimondóval és visszafogottal, hőssel és áldozattal...
Tegnap azt hittem, megérkezett a herceg, de kiderült, mégsem...
Most egy útelágazódás elé értem...firtatom, merre tovább...
Van a rejtélyes varázsló, aki figyel és mindent észrevesz...sőt..tud is sok mindent.
Van a kedves szívkirály, aki mosolyával és magasságával hódít.
Van a fiatal szerelő, aki bizserget...
Van a tudós, aki humorával nyűgöz le..
És van a szép, aki nem is keres tán senkit...
Sokszereplős mese... és mindig újabb szál csavaodik bele.
Vannak segítőim és gátlóim..Olyanok, akik ismernek, olyanok, akik nem...
Ítélnek, pedig nem hallgatták meg életmesémet.
Egy dolog biztos, ez a mese önmagát írja...
Bar..az alapokat én raktam le..- nagyhusi mese készül...
A varázslat él...
Én mondtam.


2 hozzászólás |

mea culpa
#81 (2014-07-28 16:39:58)

Beszélgetek cseten. Pontosabban beszélgetnék.
Mert nincs idő. Sietni kell. Gyorsan talizni, gyorsan dugni, gyorsan feledni...és menni tovább...
Gyorsan élni, gyorsan halni...
Gyorsan enni, gyorsan inni, gyorsan aludni.
Nagy az én vétkem...lassú vagyok.
Mindennek megadom a módját....az evésnek, az ivásnak, a szeretkezésnek, a pihenésnek...
Ifjú titán csetpartnerem közli, hogy gyorsan kérdez, gyorsan válaszoljak, ne tartsuk fel egymást...
Amikor eme szellemben cselekszem, letilt...
De most komolyan. Ha valakivel beszélek, és elköszönök, mert nem őt keresem..miért tilt le? Miért hiszi, hogy bármikor is zaklatom azzal, hatoljon a testembe? Vagy azt hiszi,küldözgetek apró ajándékokat? 
Nem értem. Ezt sem.
No, de mindegy is.
Bűnös vagyok. 
Keresek. Olyan valakit, aki kicsit többet akar puszta luknál...(mert hát arra ott a konnektor...)
Bűnös vagyok. 
Testemhez nőtt a lelkem. Nem működnek, csak együtt. 
Bűnös vagyok. 
Gondolkodom. Beszélgetek. Aggasztó betegségem van. Intelligenciának hívják... csak akkor dobom le, ha a másik oldalon sincs..(akkor se teljesen)
Bűnös vagyok.
Hiszek..emberekben, célokban, mindenben, amiben értelmet látok.
Mea culpa.
Ez vagyok.Ilyen.
Tiltólistás. Akinek súgva (is) köszönnek.
Szókimondó. 
Dinoszaurusz.
Eropolisz lakó.
Bűnös...
Fúj...

7 hozzászólás |

szereptévesztés
#80 (2014-07-24 16:52:01)

Megint és újra szembesültem azzal, hogy senki sem az, akinek látszik...
A pszichológusok szerint a társadalmi elvárások szerepeket kényszerítenek ránk. Meg kell felelnünk annak, amit elvárnak tőlünk.
Én szeretek polgárpukkasztó lenni...látni a kizökkent embereket.. kiesve a komfortzónából vagy épp hazugságból...
Az ismerkedés során mindenki igyekszik a szebbik arcát mutatni, ezért a róla kialakult kép fals lehet. A személyes találkozás során minden kiderül (vagy mindenki derül?).
A képeim valósak, de a biztonság kedvéért megmutatom magam kamerában is a találkozó előtt, hogy legyen választási lehetőség. Nem szeretem a zsákbamacskát..(mert állatkínzásnak tartom..)
És akkor a másik oldal... 
Magát domnak mondó úriember könyörög azért, hogy alázzam...vagy hazaviszlek tali után, de aztán eszébe jut, hogy elígérkezett valahová...hívlak majd, de mindketten tudjuk, sosem fog...
Tévedés ne essék, nem várok én senkitől sem többet, mint magamtól: figyelmet, tiszteletet és időt...és igazat.
Még szerencse, hogy nem vagyok a beborulós típus.
A baj az, hogy nem mindenki azt a szerepet veszi fel, ami a személyiségéből fakad.
Aki fél elköteleződni, az ne írja: komoly kapcsolatot keresek.
Aki dom, legyen az, aki sub, viselje...
Aki csak szexet keres, ne ígérjen fűt-fát...
Én nem fogom azt mondani, alkalmi szexet keresek, mert nem igaz. Nem mondom, hogy sub vagyok, mert képtelen lennék rá. De nem vetem meg egyiket sem...
Sőt, senkit sem.
Amit megvetek, az a hazugság...
Hisz minden napvilágra kerül..előbb vagy utóbb.
Inkább legyek "bunkó" az őszinteségem miatt, mint hazug..
Csak azt ígérem, amit betartok.
Én szeretem az itteni életet. Szeretem a lakók általam ismert részét.
Elfogadok mindent és mindenkit, csak azt döntöm el, kit engedek az életembe és kit nem...
Ehhez meg jogom van. 

7 hozzászólás |

smink nélkül
#79 (2014-07-22 19:09:50)

Két napja láttam egy klipet, és azóta kavarog a fejemben.
Én lusta nőci vagyok...nem kelek korábban, hogy kisminkeljem magam..
Pedig világunk elvárná. Nőiességünk egyik mércéje a smink..
Fiatal lányok vakolják magukat, hogy megfeleljenek a trendeknek.
Világunk a tökéletességre törekszik..a photoshop biztosítja ezt..
Sztároktól várják többnyire, hogy tökéletesek legyenek, ne emberek...
Ez a klip elgondolkoztatott...
Minden ember egy-egy történet. Hajlamosak vagyunk távolról, kívülről ítélni..
Mert könnyebb..mint odamenni, kérdezni, megismerni..
Én megteszem...ismerkedem, meghallgatom, elfogadom.
Nem ítélkezem, nincs jogom hozzá...
Cserébe itt állok...én magam..amilyen vagyok...smink nélkül...
Saját történettel.
Vággyal mások történetének megismerésére...
Mert nem minden igaz, amit látok...
Lehet csak sminkelve van..
Amögé szeretnék látni.
Ha lehet.

4 hozzászólás |

fail
#78 (2014-07-20 17:07:12)

Nem szokásom megosztani leveleket, most sem teszem...de egyszerűen kihagyhatatlan...
Feljöttem, s örömmel tapasztaltam, levelet kaptam..
Elolvastam, és akkorát nevettem rajta, hogy a szomszédok is hallották...
A lényeg. Levélíróm közölte, hogy látja, van intelligenciám, csak azt nem érti férfi létemre miért adom ki magam nőnek..
Megadta a pszichológiai szakvéleményét is.
Sőt, közölte, a képeken nem én vagyok, mert nem nézhetek ki így.
Komolyan mondom, rég mulattam ilyen jót. Meg is köszöntem neki.
Ezek szerint, jól tartom magam..
Összességében azt kell mondanom, feldobta a napom..
Még most is mosolygok, ha eszembe jut... :D

10 hozzászólás |

[1-30] [31-60] [61-90] [91-107]


A blog RSS feedje.