Naked

itt vagy: Eropolis > Belváros > Blog > nagyhusi


Írd meg az életed, írd meg a mai napod! Volt ma szex? Jó volt? Mi volt a jó benne és mi hiányzott? Mi húzott fel a legjobban ma? S minek örültél? Mi volt a legérdekesebb ma Eropolisban? Hát a külvilágban mi történt? Inkább a főnököddel vagy inkább a szomszédoddal feküdnél le? Vagy egyikkel sem?
Ha te is szeretnél blogot, örömpolgárnak kell lenned!


nagyhusi blogja


Naked
Tapasztalatok, életpillanatok szigorúan őszintén...
Dinoszaurusz vagyok... hiszek a régi értékekben.
Itt is embereket keresek.
Naiva vagyok, de vállalom...


a másik orcámat is
#23 (2014-04-16 21:35:31)

Ígéretes, intelligens, érzékeny férfinak tűnt.
Szerettem vele a beszélgetéseket, noha tudtam, rejtőzik.
Minimális információkat mondott el.
Mégis vonzott...szexuális fantáziám beindult.
Kívántam. Elmondtam, a testem elválaszthatatlan a lelkemtől..nem tudom, nem akarom elválasztani. 
Elfogadta. Aztán mégis valami történt.
Elküldtem.
Aztán pár hét múlva újra megtaláltuk egymást. Ekkor már eljutottunk az egyeztetésig.
Egyre jobban izgatta a fantáziám, egyre jobban kívántam a testét. 
Még mindig óvatos volt.. a nevét sem tudtam igazán.
Figyelt, hogy nehogy információkhoz jussak.
Láttuk egymást, kívántuk egymást.
És aztán a hideg zuhany: hús lettem. Már csupán egy luk.
Bevallom, nem esett jól.
Tudom, tudom, ez piac...
Én pedig választottam. 
Kívánatos ma is, most is, de az egyéjszakás kalandokból kinőttem...
meg azokhoz nem kéne itt lennem...kóbor numera mindig akad.
Nem keresek férjet- volt már...
Társat se, bár nem zárkózom el tőle- társat is találtam már itt...
Tudom, érzékeny vagyok és nem jól kezelem ezt az oldalt...azért még maradok kicsit...
van még orcám...én tartom oda...
És én is veszem el.
Lélek nélkül könnyebb lenne...
basszus...

4 hozzászólás |

ego-lúció
#22 (2014-04-13 16:22:58)

Szeretem a határozott embereket, akik tisztában vannak önmagukkal.
Azt is kedvelem, ha nincs önértékelési probléma.
Minap beszélgettem egy úriemberrel.
Közölte, most fogtam meg az isten lábát (?), mert bizony nála okosabbat, intelligensebbet nemhogy Eropolisban, de a világon sem találok....
Kiléptem.
Nem vágytam istennel, sem a lábával, sem egyéb testrészével beszélgetni.
Szóval én úgy hiszem, hogy az intelligencia látszik. Nem bemondásos alapon működik.
Itt is vannak intelligens emberek. Velük szívesen beszélgetek.
Az álintelligenciát nem kedvelem.
Nem akarok én bántani senkit, de a magát inteligensnek (így egy l-lel) nevező úriember szemrebbenés elküld némi trágársággal fűszerezve melegebb éghajlatra csak azért, mert nem mutogatom magam, nem adok két mondat után telefonszámot, sőt...el sem ájulok a pénisze láttán..
Van egóm. Nem is kicsi. Tudom, mit, mennyit tudok, érek. Sose bántanék meg másokat... de ha valaki rám rúgja az ajtót, nem lesz kedves a fogadtatás.
Úgy látom, itt rendesen fejlődik az ember..de ha ő nem is, egója igen..
Ez az egolúció.
Megtanultam elfogadni embereket. A való életben azokat is elviselem, akik nem a szívem csücskei.
Itt nem kell. Dönthetek, kit fogadok.
Jogommal élek, még ha meg is sértődnek páran.
Aki meg megtisztel magával, figyelmet kap. 
Szerencsém volt eddig...
a többség jó ember, aki keres..
A többi? 
No comment

5 hozzászólás |

nyalánkság
#21 (2014-04-11 17:18:34)

Régi történet ez.. kapcsolatunk hosszú múltra tekint vissza.
Kívántam kezdettől fogva.
Először távolról figyeltem, aztán végre megadta magát.
Az enyém lett. 
Kezdetben óvatosan bontogattam ruhájából, aztán téptem róla mindent, ami eltakarta szemem, szám elől.
Számba vettem... éreztem az ízét. 
Nyelvemen forgattam, minden oldalról nyalni akartam.
Felsóhajtottam,ahogy ízét megéreztem.
És megtörtént...a számban vált lággyá...
Azóta függővé váltam.
Most is itt vann...orális örömre csábít...
Mennem kell.
Szeretem.
A neve?
Van.
Úgy hívják...
csokoládé

3 hozzászólás |

tűz
#20 (2014-04-09 22:39:59)

Ma megkérdezték tőlem, jó vagy rossz-e a tűz. Hm...érdekes a kérdés...
Hisz ha belegondolok, hogy melegít a tél hidegében, megsül vagy megfő rajta az ételem, akkor azt mondom, nagyon jó...
Ha eszembe jut, hogy emberi életeket, egy élet munkáját tüntetheti el, akkor azt mondom rossz, vagy inkább veszélyes...

Ha kordában tartjuk, hasznunkra válik, ha elengedjük, akkor elpusztít mindent, ami valaha fontos volt...
Ugyanez igaz az érzelmekre is....Ha kordában tartjuk, barátokat hoz...ha elengedjük, ellenségeket...

Az a tűz, ami bennem izzik, nem tartható kordában...Érzem már rég...Felemészt. Érzem minden porcikámban. Átjárja minden sejtemet, minden pórusomat.
Vonzóvá tesz, mert a férfiak pontosan érzik, hogy tüzelek...
Érzem magamon, hogy lassan úrrá lesz rajtam. A bőröm érintésre vár, a testem megfeszül. Láz ez, de hőmérővel nem mérhető...az a fránya tavasz. A természettel újraéledek én is...eddig is volt vágyam, ki is éltem, de ez most más...
Ez a tűz az igazi párzást idézi...amiben nincs udvarlás, se intelligencia. Ez a tűz az ösztöné. És egy másik tűzre vár. S ahelyett, hogy kioltanák egymást, megerősödve lobbannak fel...s a kettő szenvedélyből főnixmadárként születik a kéj...
Érzem, hogy jó átadni magam neki.Mert felszabadít. Megtisztít. Feltölt.
Ebben a tűzben jó égni... 
Én megtaláltam a tárgyát. És be akarok teljesülni végre.
Most tudom, sikerülni fog. Közös a szándék, a cél, a vágy.
Férfifelem rám vár. Megtaláljuk egymást. Most el se lehet téveszteni.
Jó lesz. Bennem a várakozás. Minden élmény, amit ez az időszak hoz, többé tesz engem. Egyesülést, beteljesülést hoz.

És eszemben sincs kordában tartani...sőt....

Nincs hozzászólás. |

nem értem...
#19 (2014-04-07 22:33:39)

Emberek élnek egymás mellett anélkül, hogy tudnának egymásról.
Gyerekek drogoznak az utcán...
Leütnek pár forintért...
Játszi könnyedséggel taposnak lelkekben, életekben...
A híradók alatt folyik a vér a tévéből..
Hiánycikké válik a szerelem...
Mindenki siet, a szex árucikké válik...
A nők elfelejtik a nőiességet, szelídséget, szeretetet..amazonná válnak...
A férfiak macsósága a betömött lukakkal nő..

Nem értem.
Tényleg nem.
Én nem ilyen világra vágytam gyermekként.
Tudom, nem lehet minden szép. No de ennyire???????
Tudom, dinoszaurusz vagyok. Múlt idő.
De akkor sem értem....

2 hozzászólás |

irónia
#18 (2014-04-05 23:00:09)

Valahogy a teremtésünkkor eldöntetett, valami nem stimmel...
A Teremtő gondolkodott: Most mi is legyen?
Törölni nem szabad, hisz még izzadt volt a homloka az előző feladattól. 
Sajnálta az emberét...nem csupán azért, mert egyedül volt...
Első javítási szándéka a nő volt....Tudjuk, mi lett belőle....
Férfi és nő- együtt teljes-volt. Aztán parancsot szegtek. Büntetésüket tudjuk. Egyik sem lehet a másik nélkül. Ám együtt sem könnyű. Sokaknak a mai napig nem megy.
Istennek, mert szeretete vagy humorérzéke volt, zseniális ötlete támadt.Segíteni akart. Megint. És újra. És még azt mondják, az emberek reménykednek...

Valahogy úgy képzelem, hogy Ádám és Éva ültek a tűz mellett. Csillagok ragyogtak. Kivételes nap volt. Nem vitatkoztak, csak csendesen merengtek.Évában azért megmozdult a nő. Keze elindult Ádám testén...A férfi értette (nem volt még más pasi, hogy körül kellett volna néznie, kinek szól a gesztus), és a nő felé fordult.Halk sóhajok szálltak a levegőben...Az a kis fügefalevél gyorsan lehullott róluk. Ádám érezte, most valami csoda fog történni. Egyre gyorsabban kapkodta a levegőt. Még az angyalok zenéje is elhallgatott. Mindenki, az egész világ a beteljesülést várta. Aztán, amikor a csillagok és a világ újra láthatóvá vált, Éva odafordult Ádámhoz:
-Édes, ugye mindig velem maradsz?
Ádám vállat vont. Vajon mi lehet erre a jó válasz? (Egyáltalán honnan jön a kérdés?) Nem akart veszekedést.
-Persze, szívem. 
Éva nem állt meg, hisz a büntetés része volt a szűnni nem akaró kíváncsiság.
-Ugye mindig szépnek és okosnak fogsz látni?
Ádám elmélázott. Ki lát a jövőbe?
Aztán ő is próbát tett....
-Ugye mindig a tökéletest látod bennem? És vakon követsz engem?
Mindketten IGEN-t mondtak a másiknak.
Hátradőltek, és agyuk már máshol járt...mit is lehet kezdeni ezzel az információval. Nézték egymást....
Eszükbe jutott, mit is mondtak az előbb....mindketten megcsóválták a fejüket...
Éva elmosolyodott:
-Te leszel az életem, mindig a kedved keresem...szolgállak téged a sírig...
Ádám válasza:
-Te leszel az egyetlen, hűséges és figyelmes társad leszek. Mindig segíteni és támogatni foglak.

Titokban ujjaikat keresztbe tették...

Ezen a napon született az irónia...és testvére a füllentés...

Nincs hozzászólás. |

szépség
#17 (2014-04-04 20:45:04)

Egy fogalom ezernyi arccal...
Körülvesz, és mégsem ragadható meg, mert akkor elveszíti lényegét.
Annyi minden lehet szép...Egy nő, egy test, egy történet, egy esemény..
Hála az égnek, nem vagyunk egyformák. Sose gondoltam csak külsőleg személyekre, helyzetekre... Igyekszem mindenben meglátni a szépet. Attól, mert nem kiáltom világgá, képes vagyok érzékelni a jót és szépet. Csak törékenynek tartom, és félek, ha kimondom, elvész a varázs.
Valamikor réges-régen, amikor én még kislány voltam, csak azt láttam, sok szép lány vesz körül, s én...nos...én nem rendelkezem kedvező adottságokkal...
Duci voltam, nagy mellekkel, széles csípővel, hatalmas szívvel és lélekkel- barátként... Irigyeltem a szép lányokat, s titokban arra vágytam, hogy bárcsak egyszer, egy napig én is szép lehessek...
Mindig voltak fiúk, férfiak körülöttem. Mondták, szép vagyok. Mosolyogtam a kedvességen, aztán ketten két irányban mentünk tovább.
Aztán olyan élethelyzetbe kerültem, mely megtanított másképp nézni és látni a dolgokat. 
Ma már pontosan tudom, hogy rengeteg szép ember van a világban, s mindenkit szépnek lát valaki.
25 éve tudom, hogy szép vagyok én is. Szép a testem annak, aki kedveli a kerekded formákat- ezt látom a dudorodó nadrágokon, a mellemre irányuló tekintetről. Hisz azt vonzom szexuálisan, aki szépnek lát...
És szép a lelkem is...itt-ott van rajta seb, de az csak acélosabbá tette.
Látom a szépséget a másikban. Férfiban és nőben egyaránt. Nem vagyok féltékeny másikra, hiszen nem vesz el tőlem semmit..

Szépség...annyira lényegtelen és annyira fontos dolog. 
Engem nem ez motivál mert a külsőségnél fontosabb a belső...
Lehet helyes és szívtipró, ha belül üres...
Nem mondom, hogy a külső nem számít (legyen szebb az ördögnél), de nem csak az a fontos.
Mondjuk Woody Allen a rokonom lehet...mert valahogy én is a gonoszhoz vonzódom a filmekben is....nekem a Múmia tetszett, nem a szuperhős...
Szépség?
Én szépnek látok mindent, bár az élet ellendrukker néha.
Szépség?
Szépek az emberek kinn is, benn is, és én tisztelem őket addig, míg ki nem harcolják azt, hogy ne tegyem...

Ja, és hiszek az örök szépségben, amely nem múlik sosem, csupán elbújik a ráncok és a tekintet mögött egy félmosolyban, egy mozdulatban...

1 hozzászólás |

eltört tükörben...
#16 (2014-04-01 19:57:51)

Szerettem vele a beszélgetéseket...
Minden napomban benne volt. Humora intelligens volt. Csillogott és csillogtatott. Mindent elmondhattam neki, hisz mintha magamnak mondtam volna. épp ezért nem volt értelme hazudni...önmagát ne csapja be az ember.
Valahogy másabb, könnyebb lett a gond, ha ő is belepillantott. Megnyugtatott még akkor is, ha nem adott igazat. Vitáink építőek voltak.
Szerettem vele telefonálni....
Hangját hallva csak az motoszkált bennem, hogy a kéj a fülön át is érkezhet...és igen, orgazmust okozhat egy hangfoszlány, egy sóhaj is...
Nem szerelem volt ez...valami más. Megfoghatatlan, körül nem írható kapcsolat két ember közt. Két test, mely néha eggyé vált. Két szív, mert a test nem létezhet motor nélkül. Egy lélek két részre osztva, de varázslattal telve...hisz egymás közelében felvillant és eggyé vált.

Szerettem vele szeretkezni...kefélni...
Az első alkalommal úgy érintett, mintha ezer éve ismert volna. Nem volt görcs, se bizonyítási vágy...
Nekünk minden természetes volt. Nem kellett mondani semmit....vitt a szenvedély. Megszűnt a tér és az idő. 
Imádtam a kerek fenekét, a bőre alatt finoman megbújó izmokat. Végigcsókolni a testét, elidőzni egy-két helyen...felizzítani a vágyát s ezzel feléleszteni a sajátomat is...
Összekulcsolni az ujjainkat és egymás szemébe nézve, mit se látva elélvezni...egyszer, kétszer...többször...
Leizzadva elnyúlni mellette, kezére tenni a fejem, és lassuló légzéssel ringatni a másikat. Kuncogva élvezni a játékot és próbálni a kiszáradt szájat megnedvesíteni.
És várni, amikor a vágy újra feléled, és egyre sürgetőbben követeli a jussát...bámulatos, mit hozhat ki két ember egymásból, ha tényleg működik a kémia...

Aztán amikor indult haza, akkor már nem maradt más, csak a tükörben egymásra mosolyogni, és tervezni az újabb találkozást.
Észre kellett volna vennem....
nem a vágy kopott meg...az perzsel a mai napig... 
valami mégis elveszett...
A tükröm elmondta ugyan, amit tudnom kellett...csak fénye megfakult. Az idő és a távolság közénk állt. Sose hittem volna. Még talán azt is könnyebben elfogadom, ha lélekben távolodik el...de hogy 80 km áll közénk? És oda állt.
A kezeink már nem kulcsolódnak össze. El kellett engednem. Nem lehetek önző.
Nem kerestem férjet, párt benne...mégis több lett, mint szerető. Barátok lettünk.
És most hiányzik a barátom.

Nem mondom, hogy nem élhetek nélküle, mert nem igaz. Valahogy ragaszkodom az emlékhez, az emberhez. Mai napig összeborzongok, ha az érintése eszembe jut. Hiányoznak a mondatai, a cikizései.
Ha belenézek a tükörbe, csak a magam arcát látom...

Na, ezt emésztgetem most.

Holnap, ha kitisztul a fejem, újra mosollyal nézek a világra. Nevetek, morgolódok, felforgatom a házat, szóval élek. Adom, amit adhatok, köszönettel fogadom, amit kapok. 
Vadászom és vaddá válok...Megtalálom önmagam.
Este, mikor haza érek, belenézek a tükörbe...nicsak összeforrt...
Én mégis látom az apró repedéseket, melyeket senki más nem vehet észre...
Nem állhatok meg itt. Újra mennem kell. Vár valami új csoda. Nem felejtek, nem szokásom. De nem sirathatom az elmúlt időt sem...tudom, ő se várja tőlem.

Azt hiszem, most már kimondhatom: Ég veled barátom. 

7 hozzászólás |

csend
#15 (2014-03-31 20:12:24)

Imádok beszélni. Lételemem az, hogy szavakba öntsem a gondolataimat. Sose értettem, amikor gond van, miért pisszegik le az embert a többiek. Miért hiszik azt, hogy a hallgatás jobb?

A hallgatás...menedék. Vélt vagy valódi ellenfelek elől.A hallgatásban benne van, igen, igazad van, te megfogalmaztad, ami nekem fontos. Az idők során rájöttem, nem biztos azonban, hogy mindenki egyetért, aki hallgat.

Valljuk be, zajos világban élünk...minden zümmög, forog, morog, hangot ad ki. Ha csendre vágyunk, kimegyünk a természetbe. Ott meg ott a sok fránya madár, a levelek titkokat susognak a szélben.
Olyan igazi csend nincs...mindent kísér némi apró nesz...

A lélek csendje más...nem kívánja a hangok kiszűrését, hisz helye és módja adott. Amikor belső csendre vágyom, akkor elvonulok a világtól...ironikus, hogy emberek közt is lehet az ember magányos.
Néha szükség van, hogy az ember visszatérjen önmagához...végül is a legjobb partner magam számára én magam vagyok.

Ilyenkor leülök és megpróbálom a lelkem mélyén megtalálni azt, amit keresek...ide feleslegesek a szavak, hangok....Megyek egyre mélyebbre önmagamba...míg meg nem találom azt a harmóniát, amit épp elérni vágyom. Ilyenkor a külvilág már rég eltűnt, hangfoszlányai nem érhetnek hozzám...Valami más érték, adat érkezik.
Tényleg a csend beszél tovább...

3 hozzászólás |

idő
#14 (2014-03-27 19:23:09)

Annyira pazarlóan bántam vele...
Sokáig azt hittem, korlátlan mennyiségben áll rendelkezésemre. Aztán azzal szembesültem, már nem hármassal, hanem négyessel kezdődik a korom....

Ekkor történt valami. Megfogadtam, nem engedem, hogy elmenjen mellettem az élet. Nem akarom, hogy az ébrenlétek és alvások szabják meg az idő múlását...
Nem kezdtem sportolni, sem lehetetlen küldetéseket teljesíteni. Csupán a fontossági sorrenden változtattam.

Régen mindent a munkának rendeltem alá, én kezdtem legkorábban és én jöttem legutoljára el. Aztán szembe kellett néznem a ténnyel, kihasználhatóvá tettem magam. Új szót kellett tanulnom- a nemet.
Nemet mondtam azokra a dolgokra, melyek arról szóltak, hogy mások legyenek fontosak a családommal szemben.

Ma már a fiaim a legfontosabbak. Minden és mindenki csak utánuk következhet. Nagyok már, és engedik, hogy magánéletem legyen. Jó kis csapat a miénk.

Idő- annyi megközelítés...
Egy év alatt rengeteget változik a gyermek.
Egy hónap alatt életek szépülnek és törnek meg.
Egy hét alatt hatalmas feladatokat hajthatunk végre, szerethetünk vagy csalódhatunk.
Egy nap alatt megfordulhat a sorsunk.
Egy óra alatt örömöt adhatok és kaphatok.
Egy perc az életemet mentheti meg.
Egy másodperc alatt lehetek elsőből a második.

Idő...Mondják nagy tanítómester, csak az a baj, megöli tanítványait...

Az idő csak nekünk, halandóknak fontos. És csak azért, mert tól-ig élünk. Nem tudjuk, mennyi jut az időből. Ha az időt nézem, akkor elfelejtek élni. Márpedig élni jó...Mindennek helye és ideje van.
Nekem most élnem kell, a lehetőségekkel is. Nem filozofálni, nem veszekedni...élni, teljes szívből, igazán...

Az időm fogy...fogalmam sincs, mennyit kaptam...
Ha a félelmeim vezetnek, befelé fordulok és pont azt a lehetőséget veszítem el, melyet kaptam születésemkor....

Én élvezem a napokat, függetlenül attól, hogy mivel telnek meg...csak rajtam múlik, mit kezdek az életemmel.

Részese vagyok a sorsomnak, kihasználom az időt. Keresek és találok. Járok a napsütésben, hóangyalt csinálok, összehúzom kabátom a szélben. Sírok és nevetek. Játszom és álmodok. Döntök és viselem a következményeit. Szeretkezem és kényeztetem a partnerem. Orgazmusokat élek át, és adom is őket. Segítek és hallgatok. Egyetértek és vitatkozom.
Élek és egyszer meghalok.

De addig...
Megélem az időt, és élem az életem.
Ez a dolgom. Nem más.

4 hozzászólás |

egyensúly
#13 (2014-03-25 20:16:59)

Hiszem, hogy több oldalam létezik. Az értelem azt mondatja velem, sokszor hibázom. Nem foglalkozom azzal, hogy értelmi ellenőrzés alatt tartsak mindent. Pedig egyszerűbb lenne...kevesebb a tévedés lehetősége. Ésszel tudom, hogy nem mindenki akarja a javamat, de az érzelmeim megvezetnek...hátha most...most nem fog elárulni. Az agyam ilyenkor fogadatlan prókátorként kommentálja az eseményeket.
-Bolond vagy? Mit vársz tőle? Megtette már százszor...
-Kuss-morranok nem épp kedvesen a másik énemre- Érzem, most nem fog bántani...

Vállat rándít, elcsendesedik. Én pedig élvezem a másik társaságát. Elhalmozom mindennel, hisz szeret engem, boldoggá akar tenni...Adom magam és elfogadok mindent, amit ad...
Aztán arra ébredek, hogy megint egyedül vagyok. 
-Látod, mamlasz?-kérdi.

Ilyenkor újabb fogadalom jön, sosem adom ki magam teljesen sem férfinak, sem nőnek...Minden mondatot kritikával kezelek majd. Elbújok magam mögött és csak annyit mutatok, amivel nem bánthat meg majd....

Az érzelmeim eluralkodnak rajtam. Tudom, gyengévé válok általuk. Nem akarok én rejtőzködni. Abban bízhatok, hogy valaki majd tényleg úgy akar, amilyen vagyok, és egyszer nem a bántásról szól majd a dolog..
.
Tudok okos nő lenni, de az az énem rideg és áthatolhatatlan...az érzelmes pedig nem tud nemet mondani...Alapvetően Sen-Te vagyok, de néha elő kell hívnom Sui-Ta-t.
Amikor már önpusztítóvá válik a sok érzelem, amit árasztok és amit befogadok.
Tudathasadásos állapot? Meglehet. De a skizofrén sosincs egyedül...
Vannak, akik egyensúlyban tudják tartani a két oldalt...Én is szeretnék egyensúlyba kerülni. Elérhető ez...Mit kéne áldoznom érte? Az emberszeretetemet, a hitemet másokban, a naivitásomat. Nem is olyan nagy ár.
Vagy mégis?

Értelem és érzelem. Mindkettőre szükségem van. Egyik sem adható le a ruhatárnál. A kettő bennem válik eggyé. Néha komoly küzdelmek árán.
Ám, ez a küzdelem tesz emberré...érzelmessé, ösztönössé, tudatossá.

Életem egy részében hallgatnom kell az okosabbik énemre, de érzelmeknél el kell hallgattatni, hisz a lényeg vész el...
Ha fájnia kell, fájjon. Nem mazochizmus ez. Csak egy utazás.
Fejben. Testben. Lélekben.
Hova vezet? Ki tudja? De ha nem utazom, akkor az élményekről is lemaradok. És hiszem, mindennek oka van.
Jónak, rossznak, édesnek, keserűnek. 
Nem az okokat kell keresnem, csak a tapasztalatot átvennem. 
S mindegy, ki mit gondol rólam...csak önmagamnak kell elszámolnom...azt meg úgysem kerülhetem el.

2 hozzászólás |

játszom
#12 (2014-03-23 18:57:20)

Imádom a játékot...leginkább nyerni szeretek, de lassan megtanulom elfogadni, hogy olykor veszthetek is... Nyerhetnék bármikor, ha csalnék. De akkor nem lenne teljes a játék élménye...Hisz az egészben az a jó, hogy legalább két kimenete lehet... Az életet is játéknak fogom fel....egy komoly, de rengeteg élvezetet nyújtó játéknak. Közhely, de tényleg bábok vagyunk a sakktáblán. Mozgatónk ad némi mozgásteret, csipetnyi szabad akaratot, reményt, és odalök: nesze, mászkálj....nyerj vagy veszíts....Okolhatsz bárkit, de a lépéseid te teszed... Lássuk, mi lehetek: bástya- mely szigorúan mozog, őriz és véd....elvesztése hátrányt jelent. Lehetek huszár...azt hívén, hogy ugrálhat össze-vissza, pedig pályája szabott. Szerepe támadó és védekező lehet. Futó- nos ez azt jelenti, hosszú utakat tehet, de a mezők kötöttek...színét nem hagyhatja el....A Király....az nem lennék nememnél fogva, meg különben is, csak egyet léphet, és rendszerint menekül...És ő kapja a mattot. Vezér vagy Királynő.... a saját táblámon ez vagyok. Szabadon mozoghatok és célom a győzelem. Taktika és gondolkodás. A következő lépések és válaszok átgondolása. Néha elrontok egy-egy lépést, s akkor meg kell próbálnom helyrehozni azt. 
Rájöttem, sajátosan értelmezem ezt a játékot is....célom nem az "ellenfél" le-, hanem meggyőzése....Arról, hogy jó velem játszani. Nem bántani akarom, csupán együtt gondolkodni vele. Bejárni a sakktáblát, néha csapdába csalni, vagy akár beleesni, de sose bántani a nagy egészet. Számomra nem a győzelem a fontos, hanem a játék élvezete. Nem a vad elejtése, hanem a vadászat izgalma... Imádok huncutkodni, de sosem szegek szabályt. Se a játékét, sem a magamét....A korlátaimat még mindig nem tudom átugrani. 
A sakktáblán sok jellemmel találkozom...Vannak nagyon tetszetősek, csupa tiszt, hatalmas tudással, érzéssel, intelligenciával... Ja, és persze az idők folyamán találkozom a másik véglettel is....a sötét paraszttal... 
Ilyenkor vállat vonok, és nemes egyszerűséggel leütöm a táblámról....

5 hozzászólás |

hazugság
#11 (2014-03-22 16:00:25)

Tegnap színházban voltam. Igen elgondolkodtató darabot láttam. Keserédes vígjáték, komoly mondandóval.
A hazugság állt a középpontban, illetve annak leleplezése. 
Jómagam nem kedvelem a hazugságot.
Létezik olyan, hogy kegyes hazugság? Van létjogosultsága?
Tényleg jót teszek annak, akinek hazudok? Nem hiszem.
És hazugság-e az igazság elhallgatása?

Embertelen az, aki az igazsággal szembesíti a másikat?
Megannyi kérdés, és hiányosak a válaszaim. 
Hiszek az igazságban, de nem célom mások megbántása.
Pengeélt találtam...és táncolok rajta.

4 hozzászólás |

fantomok közt
#10 (2014-03-21 00:54:12)

A címben szereplő dolog két módon is megjelenik.
Az egyik én lennék: a képek alapján fantáziák sora indul el. Végül már nem én kellek, hanem egy elképzelt valaki. Nem vagyok trendi szépség, nem vagyok átlagos. Én én vagyok. Ma azt hallottam, hogy félelmetes a szemem... Valóban tud az lenni. A képből kiinulva tündérré vagy boszorkánnyá válok.
Nem...nem vagyok egyik sem. Nő vagyok. Igazi. Élő, lélegző.
A másik oldal. Kiírtam, nem leszek szerető. Ez a mondat senkit nem érdekel. Csak engem.
Azt gondolom, a magamnak tett ígéreteket nem szeghetem meg. Mert akkor mim marad?
Ha találok olyat, aki átmegy a sűrű rostán, kiderül, fantom. Nem ér rá, nem is gondolta komolyan...
Pedig én nem fantomokat kergetek.
Testet, lelket, verejtéket, szenvedélyt akarok. Csókot, érintést, vágyat, beteljesülést.Ezt bárki nem adhatja meg. Cak az, aki meghódít. Tudom, naiva!
Vannak jó események is. Egy itteni exem írt rám. Nosztalgiáztunk. 
No, ő nem fantom. És tudja, én sem vagyok az.
Azt hagyjuk meg az operaháznak...

11 hozzászólás |

várakozás
#9 (2014-03-19 22:22:59)

Az emberek mindig várakoznak valamire: csodára, szerelemre, tapsra, lehetőségekre.
Sokáig vártam én is: szándékosan visszafogtam magam. Mondván...még nincs itt az ideje...
Az évek múltak, s rá kellett döbbennem, nincs mire várnom. Illetve a várakozást tevékeny időszaknak kell felváltania.
Életemért, sorsomért én felelek. Nem kapom készen sem az örömöt, se a bánatot, sem az álmaim megvalósulását. Nekem kell tennem/hibáznom értük.
Nem félek a fájdalomtól, a keserű tapasztalattól. Épülésemet szolgálja minden.
Minden pozitív és negatív dolog rajtam szűrődik át. 
Minden tapasztalat engem gazdagít.
Néha mégis meg kell állni. Értékelni, tanulságot leszűrni.
Ma úgy hiszem, van értelme a várakozásnak.
Figyelni kell. Felkészülni az új dolgokra.
De nem szabad eltespedni.
Én most várakozom. Nem vesztem el csak azért, mert egy helyben állok.
Utam többfelé ágazik. Futkározni, csapongani sem erőm, sem kedvem nincs.
Megvárom, míg valami kibillent: egy jel, egy hang, egy gondolat.
Várakozom. Most okkal.
Kiderül, mire, miért.

Nincs hozzászólás. |

tükröm, tükröm
#8 (2014-03-17 23:26:47)

Minden reggel belenézek a tükörbe.
Ismerős arcot látok. Ismerem minden részletét.
A barna szempár álmosan pislog, a száj grimaszra húzódik:
- Megint egy új nap...és milyen hosszú lesz...
Közelebb hajolok.. tényleg én vagyok. 
Valaha csillogott ez a szempár. Volt kiért csillognia.
Vállat vonok. Magamnak kell csillogni és csillogtatni.
Végigsimítom az arcom. Igen, nevetőráncok vannak a szemem és szám sarkában.
Elszakadok a tükörtől. 
Végzem a munkám, emberek közt járok-kelek. Szeretetet kapok, konfliktusba kerülök, oldom, megoldom.
10 óra múlva indulok haza.
Elvégzem a dolgaimat, megbeszélem a napot, annak tapasztalatait a fiaimmal.Érzem, jó helyen vagyok.
Elégedetten nézek szembe magammal újra.
Tükröm most a lelkem mutatja...
Nem vagyok tökéletes. Nem is vágyom rá. Viszont követem a régi elveket: őszinteség, hűség, tisztelet, becsület.
Nem teszek olyan dolgokat, melyeket nem kapnék szívesen. Nem célom mások bántása, de magamat sem engedem bántani.
Mércém a tükör.
Amíg bele tudok nézni, addig minden rendben van.
Még tudok...

6 hozzászólás |

anno és most
#7 (2014-03-16 22:47:24)

Szerelmet feledni érkeztem ide 3 éve.
Jól éreztem magam, találtam barátokat, voltak találkozásaim, blogoltam.
Másfél éve talált rám Ő. Olvasta a blogomat, rám írt.
Beszélgetésnek indult, szenvedélyes kapcsolat lett belőle.
Mindent megkapott. Kinyitottuk egymás világát. Hihetetlen magasságokat jártunk be együtt.A testiség olyan fokára jutottunk, amely csak keveseknek adatik meg. 
Ehhez sok beszélgetés, nevetés társult.
Tudtuk az elején, világaink nem azonosak...
Bennünk volt azonban, hogy jó a másikkal lenni.
Élveztük a vitákat, hisz épültünk általuk.
Nem volt két egyforma szeretkezésünk... minőség és mennyiség rendben volt.
Magasra került a léc.
Aztán kiderült, tényleg túlságosan mások vagyunk.
Találkozásaink ritkultak.
Én igénylem a figyelmet. Adom is. Ha nálam volt, vele foglalkoztam. Kedvencek mindenből.
Ő pedig csetelt az exével.
Mikor rákérdeztem, miért, azt mondta, ne akarjam kisajátítani.
Nem akartam. Egy darabig vártam. Aztán...Megköszöntem az idejét.
Visszatértem. Jó érzés, hogy a régiek rám írnak, és jó beszélgetni mindenről.
Szeretek itt lenni.
Szeretek ismerkedni, véleményt cserélni, vitázni értelmesen.
Nem hiányt pótlok. A való életben is létezem.
Akkor is....szeretem Eropolist.
Tanulok és jót mulatok.
Jó ez így.

Nincs hozzászólás. |

piacon
#6 (2014-03-14 22:02:31)

Tényleg igaza volt egy városlakónak.
Ez valóban piac, ahol mindenki siet. 
Én megadom a módját.
Biztos bennem a hiba, de megnézem, kit engedek magamba.
Nem sietek, beszélgetek. Illetve próbálok beszélgetni.
Van, amikor sikerül. Ez olyan jó dolog.
Vannak rosszul végződő találkozások. 
Férfiak jönnek, tarolni akarnak.Valahogy azt hiszik, hogy "csak" dugni elég. Nem elég. Csak dugni bárki tud.... ahhoz nem kell keresgélni.
Én tisztelem a másikat. Pech, hogy saját magukat teszik nevetségessé. Sértődik, tilt. Ez mulatságos....
Én ezzel nem tudok mit tenni. Vállat vonok.
Ismerkedni jöttem. De...nem mindig van rá idő...
Sietnek mások...
Pech.

46 hozzászólás |

lehetetlen
#5 (2014-03-13 20:47:59)

Folyamatosan hallom, hogy itt nincs emberség.
Miért ne lenne?
Annyira lehetetlen, hogy igazán érző, lélekkel rendelkező emberek legyenek a nickek mögött? Nem hiszem...
Én bízom abban, hogy itt is emberek vannak.
Mi mások lennének?

7 hozzászólás |

elmúlik
#4 (2014-03-12 19:10:35)

Ma nálam alszik az exem... Igen, szigorúan alszik. 
Sosem hittem volna, hogy egyszer tudok úgy ránézni, hogy nem kívánom.
Megtörtént. Néztem az arcát, a szemét, a testét. És olyan volt, mintha minden szeretkezésünk eltemetődött volna. 
Nem is olyan rég még mindent megadtam volna azért, hogy mellette, vele lehessek.
Itt talált rám. Nagyon szép érzéslavina indult...aztán megkopott, a lelkek távolodása a testi vágyakat is érintette.
Ezek szerint elmúlt....
Már csak azt a sajgó érzést kéne megmagyaráznom a mellkasomban...

1 hozzászólás |

Bort iszik...
#3 (2014-03-10 22:27:08)

Hm...érdekes dolgok tűnnek fel mostanában.Az egyik, hogy kevesen olvasnak adatlapot, vagy ha olvassák is, nem érdekli őket.
A másik, hogy kimondatnak dolgok... például barátokat keresek. Aztán közli, mégse ilyet gondolt el... Vicces! Szomorú világ lenne, ha barátainkat nem a belső, hanem a külső alapján választanánk.Nem baj, ha buta, csak mutasson jól a képeken. Ez az igazi barátság!!!!!!
Tudom, naiva vagyok. Hiszek a leírt, kimondott szónak.
Én ezt tanultam. Igaz, régi vonalas vagyok. Más meg bort iszik, vizet prédikál.
Tudom, ez egy piac, ahova a szép dolgokat tesszük, írjuk ki.
Nem tudom, ki hogy van vele, de hiába szép az alma, ha belül férges...

1 hozzászólás |

gondolkodom
#2 (2014-03-09 20:41:16)

Azon gondolkodom, hogy akik idézeteket raknak ki, azok értik-e, hogy mit raknak ki. Volt szerencsém (?) többekkel beszélni. Adatlapjuk idézetei mély mondanivalóról és intellektusról árulkodtak. Ezek alapján fogadtam a hívásukat.
No, ami várt, maga a csoda volt. IQ nuku.
Új tapasztalat: más a látszat, más a valóság.
Én nem mondom, hogy tökéletes vagyok. Sőt...vannak hibáim. Viszont vannak saját gondolataim is.
No, ezt az eszmét megfuttattam...

4 hozzászólás |

indulok...
#1 (2014-03-09 16:57:16)

Voltam már Erotikavárosban. Blogoltam is.
Abban a hiszemben távoztam, megleltem az igazit.
Mindig hiányzott az oldal. Voltak itt jó ismerőseim...
Visszatértem, mint Terminátor.
Úgy látom, sok dolog nem változott.
Olvasgatom az adatlapokat. Beszélgetek.
Érdekes tapasztalatokat szerzek. 
Én zsigerből őszinte vagyok és találkozom őszintének tűnő férfiakkal. Aztán kiderül, nem azok...
Blogom címe ez is lehet meztelenül... a lelkem is le tudom vetkőztetni.
Hiszem, hogy itt is emberek vannak, akik testtel ÉS lélekkel bírnak.
Meglátjuk.

Nincs hozzászólás. |

[1-23]


A blog RSS feedje.