Pár hónapja voltam tagja ennek az érdekes katyvasznak, és még tapasztalatlanul felvettem minden olyan privit, ahol volt fotó, és az nem egy farok volt. Így kezdtünk beszélgetni.

Érdekes fickó volt, nem felületes, nagyon értelmes, gyorsan gépelt, néhány elütéstől eltekintve semmi helyesírási hiba. Imponált hogy figyel rám, hogy van a dolgokról véleménye, és azt akkor is kimondja ha nem egyezik az enyémmel. Egyáltalán nem akart azonnal ágyba bújni, inkább fesztelenül próbált ismerkedni, különösebb célok nélkül, mintegy megfigyelve a világot. Minden érdekelte, és minden témában otthonosan mozgott, de nem kritikátlanul hanem egy kiforrott világképpel. Ezek a tulajdonságok - pláne egyben - elindítják a bogarat, milyen lehet vele... ;) Látni akartam kamerán, egyoldalúan, olyan önző vagyok de azért én mindent akarok módon... :D Lovagiasan belement a játékba. Sötét volt a szobában, rossz volt a kamera, alig kivehetően egy elég gyerekes sziluettet láttam, zavarban, világító szemekkel - mint a tévében az éjjellátó kamerákkal...kicsit zombis kivitelben. :)

Hááát...nem győzött meg, és mivel ütötte a vasat hogy találkozzunk és nézzünk egymás szemébe, halogatni kezdtem. 
Attól is féltem, hogy nem tetszik nekem...és hát féltettem az önbizalmam attól is hogy én nem tetszem neki. Erre minden okom megvolt, mert tőlem jóval fiatalabb volt. Az ember ösztönösen a korosztályát látja a legjobbnak. Kezdtem beletörődni, hogy szellemi varázsa ellenére mi nem fogunk találkozni.

De volt pár olyan beszélgetésünk, ami nyomot hagyott bennem. Felvettem az érdekel listámra, és elnéztem, amint kilép-belép...privire hív, vagy levelet ír...néha a kezem remegett az egéren, szívesen felvettem volna...de nem tettem. Aztán abbamaradtak a kísérletek. Nem esett jól neki, és erre minden oka megvolt. Hónapokig szem elől tévesztettük egymást. Aztán egyszercsak ismét feltűnt az életemben. Akkor úgy gondoltam, jöjjön aminek jönnie kell, és szinte azonnal találkoztam vele.

Arra készültem, egy fiatal nyakigláb srácot fogok látni pár szál pehellyel az állán :D ...tét nélkül mentem a találkozóra, egy jó beszélgetés reményében. Mégcsak ki sem öltöztem különösebben. Soha nem felejtem el, ahogy kiléptem a metró kijáratán, és megláttam...

Egy magas, izmos, dögös pasi állt velem szemben, szexis arccal, gyomromig hatoló szemekkel, finom de erős kézzel, férfias mozdulatokkal. Fekete farmernadrágban, feszes hosszú ujjú pólóban, félhosszú bőrkabátban, (számomra) tökéletes alakkal. Én meg csak álltam, lepergett előttem az ismeretségünk, és nem tudtam másra gondolni, minthogy ezt elbaltáztam. :( Beszélgettünk is. Pont olyan volt, mint a cseten, csak még sokkal okosabb és határozottabb. Kezdtem lassan egyszerre érezni magam esetlen tininek és túlkoros óvodásnak. :( 
Talán egy vagy két órát beszélgettünk...nem is tudom, mert mint egy kábítószer, megtöltötte minden érzékszervem. Szexi combja volt. :)

Persze már semmi nem volt olyan. Már megbántottam, már csalódott, már olyan lapokat játszottam ki amiket nem lehet visszavonni. Kíváncsi volt már csak hogy ki van a billentyűzet mögött, nem több. Ahogy én régen. Amikor még azt hittem, semminek sincs tétje, az ember bármit mondhat, bármit megtehet. :)

Nem biztos hogy értette, hogy igen, én elmegyek a bot végéig, lejátszom a játékot mert úgy az igazi, és hogy nekem kell egy kis stressz is. :) Vagy értette...ki tudja.
Beszélgettünk és elköszöntünk. Pont úgy, amiért nem akartam vele találkozni. De azt hiszem, egy önbeteljesítő jóslatba sikerült úgy beleélni magam, hogy végül beteljesüljön. C'est la vie. Majd mással, máskor, máshol...ez Eropolisz. :) Itt aztán mindenki pótolható ugyebár. Töröltem mindenkit aki 40 év alatti. Biztos ami biztos.

Hónapokkal később Münchenen át utaztam észak-Németországba, és a repülőtéren amíg vártam a másik gépre, beléptem a dohányzóba. Nagy terem, tele asztalokkal-székekkel, pulttal. Késő este volt, csak egy srác álldogállt benn. A megszólalásig hasonlított rá. Mintha áram ütött volna belém, míg tudatosult hogy nem ő az. A fickó érdeklődőn nézett rám, szemlátomást tetszett neki hogy tetszik nekem. Iszonyat zavarban voltam, igyekeztem kerülni a tekintetét és összeszedni a hűvösebbik felem. Elindult felém, én meg kihátráltam, és szinte elfutottam. 

Rájöttem, hogy hiányzik. Meg is írtam neki. Visszatettem a listámba, és még sokáig néztem ahogy kilép-belép...és már nem hív, nem ír... mintegy mementóként, hogy soha nem mindegy hogy viselkedünk...és hogy nem minden az aminek elsőre látszik. :)