Ajkad oly puha volt, selymes szédítő
Farkad kemény, óh, oly kemény, mint a kő,
Pénztárcád csont üres,
Ó te szegény, szegény.

Lelked még szegényebb,
Tisztesség egy csepp sem szorult beléd,
Csaló voltál, a sok közül a legnagyobb,
Az ámító hazug, galád hajnali tolvaj,
Ki lelkem újabb darabját lopta meg,
Eltűntél a gyenge esővel, de tudom ki vagy.

Ne gondold, hogy egyszerű lesz életed,
Remélem, eszedbe jutok még,
Nekem kenyérre kellett volna az a pénz,
Mi néked csak egy alkatrészt jelent.

Miért gondoltad, hogy élvezetből teszem, amit teszek?
Miért voltál oly önző durva,
Hogy nem csak a lelkemen ütöttél sebet?
A fájdalom már múlik, a seb lassan begyógyul,
Minden esetre elfeledni sokkal nehezebb,
S megélni a vádló tekinteteket,
Ma inkább aludjatok, hogy éhesek ne legyetek.